3 napig tartott a mulatság: Nóta, tánc, operett, bűvészkedés, humor, lovasbemutatók a székkutasi falunapon

Péntektől vasárnapig rendezték meg Székutason a VI. főtéri falunapot és a XVIII. lovasnapot. A helyiek és a községbe látogatók remekül szórakoztak, pénteken Nagy Feró és a Beatrice, szombaton Korda György és Balázs Klári koncertje töltötte meg a főteret.

Imre Péter

– Minden alkalommal eljöttünk eddig a főtéri falunapra, összehozza az embereket, barátokkal és ismerősökkel találkozhatunk. Ilyenkor ide koncentrálódik az egész falu – mondta szombaton a székkutasi Fehér László, aki családjával, feleségével, Erikával és fiaival, a 3 éves Lacikával és a 6 hónapos Mar­­cellel érkezett.

3 napig tartott a mulatság a székkutasi falunapon. Fotó: Imre Péter - GALÉRIA

– Az először meghirdetett fő­­­­zőverseny nagy siker lett, 11 csapat nevezett, vagyis jövőre újra megrendezzük – közölte Szél István, Székkutas polgármestere, miután kihirdették a végeredményt és átadták a dí­­jakat a legjobbaknak, egy tálca dobozos sört mindegyik társaság kapott. A 3. helyen a Fi­­desz helyi szervezete végzett kakaspörkölttel, a 2. Szabó Mik­­lós lett sertéspörkölttel, míg a legjobbnak, legfinomabbnak a helyi lovasklub Fehérné Gi­­­­zike által készített töltött ká­­­­posztáját találta a zsűri. Megkóstoltuk, vagyis „ellen­őriztük" a döntés helyességét: lapunk virtuális kü­­löndíját is kiérdemelte az étel. – A belefőzött füstölt húson kívül az a specialitása, hogy a káposztát magam savanyítottam – mint a kovászos uborkát –, vagyis minden házi benne – mondta a szakács, aki először vett részt főzőversenyen.

3 napig tartott a mulatság a székkutasi falunapon. Fotó: Imre Péter - GALÉRIA

A főtéri falunapra, ahol mű­­sorok (nóta, tánc, operettdalok, bűvészkedés, humor), csillámtetoválás, arcfestés, lufihajto­gatás és a focipálya mellett vi­­dámpark várta a nagyokat és kicsiket, máshonnan is érkeztek. A 80 éves Péter és 75 éves felesége, Margit Szentesről jött, és elmondták: nem isznak, nem dohányoznak, hanem kocsikáznak, vagyis az ország másik vé­­gébe is elmennek egy jónak ígérkező rendezvény kedvéért. A kutasi falunapban sem csalatkoztak. – Jól érezzük magunkat! A hátralévő éveket és a még meglévő egészséget így használjuk ki, igyekszünk minél többet szórakozni – mondták. Akadtak látogatók Vásárhelyről és más közeli településről is. A szombati programot színesítette a Székkutas–Mórahalom megyei I. osztályú labdarúgó-mérkőzés, amelyet a hazai né­­­­zők bánatára 3–1-re a vendéggárda nyert meg, a kutasi ta­­lálatot Szabó szerezte.

– Az önkormányzati dolgozók és a civil szervezetek, például a lovasklub, segítsége nélkül nem jöhetett volna létre ilyen nagy volumenben a falunapi rendezvény, amelynek közösségépítő, -formáló szerepe is van. A pénteki Beatrice-koncerten legalább kétezren voltak, úgy gondolom, Kordáékra is eljönnek legalább ennyien – tippelt Szél István. A polgármester nem tévedett: szombat este is megtelt a főtér és környéke. A napot az Irie Maf­fia koncertje után tűzijáték koronázta meg.


A hétvégi rendezvény tegnap a lovasnappal folytatódott a lovaspályán – fuvarosversennyel, csikósbemutatóval, voltizzsal, akadályhajtással –, és Ma­­gyar Rózsa nótaénekessel zárult a délutáni órákban.

Címkék#Székkutas

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!