48 éves a Kankalin néptáncegyüttes

Hódmezővásárhely - 48 esztendővel ezelőtt alapította meg a legutóbbi díszközgyűlésen Bessenyei-díjat kapott Kankalin néptáncegyüttest B. Szűcs Istvánné. Sárika néni sportolóból véletlenül lett néptáncoktató.

Korom András

Hivatalosan 1962-re teszi a Kankalin néptáncegyüttes megalakulását alapítója, B. Szűcs Istvánné Sárika (76), de azt mondja, hogy a legutóbbi díszközgyűlésen Bessenyei Ferenc művészeti díjat elnyert együttes története korábbra nyúlik vissza.

– A vásárhelyi lánygimnázium diákjaként olyan jeles pedagógusok szerettették meg velem a sportot, mint Belovai István edző és Vörös Sára testnevelő tanár. Jó futó és magasugró voltam, tornáztam, és együtt kezdtem vívni Juhász Katival, a későbbi olimpiai és világbajnokkal. Teniszben háromszor voltam megyei bajnok. A Testnevelési Főiskolán szerettem volna továbbtanulni, de közbejött a szerelem, megismertem a leendő férjem. Miatta maradtam itthon. A lánygimnázium átalakult pedagógiai gimnáziummá, majd tanítóképzővé, így tanítónőként végeztem – mesélt néptánc előtti korszakáról Sárika néni. Pedagógusként a Szent István utcai általános iskolában helyezkedett el, és nyugdíjba vonulásáig, 45 éven keresztül ott dolgozott.

B. Szűcs Istvánné a párizsi út emlékeit rejtő albummal. A díjakat az együttes őrzi. Fotó: Frank Yvette

B. Szűcs Istvánné a párizsi út emlékeit rejtő albummal. A díjakat az együttes őrzi. Fotó: Frank Yvette
– Teljesen véletlenül sodródtam a néptáncoktatásba. Az iskolában a gyerekekkel ritmikus tánccal, gimnasztikai gyakorlatokkal kezdtünk foglalkozni, majd ezekkel részt vettünk az iskolai ünnepségeken, később a különféle kulturális seregszemléken. Itt figyeltek fel ránk a szakemberek.

Sárika nem sokkal később már a budapesti Népművelési Intézetben zajló országos néptáncoktatói tanfolyamon sajátíthatta el a ismereteket Pesovár Ernőtől és Martin Györgytől, aki rendszerbe foglalta a néptáncokat, és Szentpál Máriától, a táncírás és mozdulatelemzés szakértőjétől.

– 1962-ben felkértek az úttörőház és a városi szövetkezeti bizottság néptánccsoportja vezetésére. Szép eredményeinknek köszönhetően 1979-ben a nemzetközi gyermekév alkalmából Magyarországot mi képviselhettük a párizsi ünnepségen – mondta.

Sárika az együttes vezetését 1997-ben adta át utódjának, Gálné Szél Katalinnak. A Kankalint ma Kis-Jakab Péter és Ferenc Tamás vezeti.

Címkék#néptánc

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!