80 új munkahely a vásárhelyi Villeroynál

Hódmezővásárhely - 660 milliós beruházást hajtott végre az elmúlt időszakban a Villeroy&Boch Magyarország Kft. – hangzott el tegnap a szaniterkerámiát gyártó vásárhelyi cég sajtótájékoztatóján.

Munkatársunktól

80 új munkavállalóval bővült a gyár létszáma, így jelenleg közel 1000 főt foglalkoztatnak. Sebesi Bálint, a Villeroy&Boch Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: a gazdasági válság ellenére tudtak fejleszteni. Termékeik 80 százalékát külföldön értékesítik, a közelmúltban pedig új víztakarékos termékcsaláddal bővült a palettájuk.
A vállalat eredményeiben szerepet játszik az önkormányzattal való együttműködés is – tette hozzá [namelink name="Sebesi Bálint"].

A HISZK Kalmár Zsigmond Tagintézménnyel közösen alakítják ki a tanrendet annak érdekében, hogy számukra megfelelően képzett szakmunkások kerüljenek ki az iskolából – említette példaként. Ugyanakkor elmondta: szeretnék, ha hazánkban is kidolgoznák a rövidítettmunkaidő-konstrukciót. Így kevesebb rendelés esetén nem kellene megválni a dolgozóktól, akik ilyenkor lehetőséget kapnának a képzésre.

A munka világának újraszabályozására készül a kormány – reagált a közös sajtótájékoztatón [namelink name="Lázár János"] vásárhelyi polgármester, a Fidesz frakcióvezetője. Úgy vélte: meg kell barátkozni azzal, hogy a munkavállaló mellett a munkaadó érdekeit is figyelembe kell venni. A vállalatról szólva pedig hangsúlyozta: Vásárhely büszke arra, hogy egy ilyen gyára van. A város szempontjából a Villeroy&Boch a legfontosabb társaság – tette hozzá a polgármester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!