– Kéktón 2005-ben kezdtem gazdálkodni. Madarászként már korábban megismertem a táj adottságait, a mélyvonulatokat, a partosabb részeket, amik meghatározzák a gazdálkodás irányát – mondta beszélgetésünk elején Sirkó Zoltán. A 45 éves férfi kertészmérnök, Budapesten épít kerteket, ebből tartja el családját, Kéktón pedig alternatív gazdaságot működtet.
Lapunk március 12-i számában írtunk arról, hogy Hódmezővásárhely és Mártély között több helyen áll a víz a földeken. Van olyan tanya, amit már szinte lehetetlenség megközelíteni (2018. március 12.: A mélyebb területek több helyen víz alá kerültek). Erre a cikkre reagált Sirkó Zoltán. Szerinte más szemmel kellene tekinteni a tavaszi belvizekre.
Körbejártuk a gazdaságát. Nála is több helyen áll a víz, néhol úgy tűnik, mintha saját tava lenne. – Itt például a vízfolt közepén körülbelül derékig érhet a víz. Ilyenkor még kenuzni is szoktunk a gyerekekkel. Nyárra egyébként nyoma sem lesz a víznek, de jó kövér legelő marad a helyén – mutatta.
A jelenlegi információk szerint az Ativizig területén 16 ezer 800 hektárra nőtt a belvízzel elöntött területek nagysága, amiből 12 ezer 300 hektár Csongrád megyében található. A terület nagy része szántó és vetés. Az elöntött területek aránya a következő napokban várhatóan tovább növekszik. A vízügyi igazgatóság területén 49 szivattyútelep dolgozik, ebből 13 a nap 24 órájában üzemel. Március 21-én a szivattyúk 2,8 millió köbméter vizet emeltek át a befogadókba. A szegedi vízügy jelenleg 52 emberrel végzi a belvízvédekezési munkákat.
– Nem szeretnék szembemenni a természettel, együttműködésre törekszem. Így alakítom a gazdaságom is. A nagyüzemi gazdálkodással hosszú évtizedeken át beavatkoztak a természet rendjébe. Rengeteg legelőt föltörtek. Egyik barátom nagyapjának például az volt a téeszben a feladata, hogy megszüntesse a talaj egyenetlenségét, mert a nagyüzemi gazdálkodásnak az volt a jó – mondta a férfi.
Kéktó tulajdonképpen szerencsés volt. Nem is gondolná az ember, hogy kinek, minek köszönhető, hogy itt kicsit konzerválódott a természeti környezet. Kéktó ugyanis Kádár kedvelt vadászterülete volt, és katonai gyakorlótér is. Az Alföldre jellemző madarak zöme ma is megtalálható ezen a vidéken. Amikor ott jártunk, például négy pár parlagi sas násztáncát láttuk szinte a fejünk fölött. Bármerre nézünk, mindenütt látunk madarakat a belvíz borította területek környékén is. Keresik a fészkelőhelyet. Sajnos mire megtalálják, a víznek nyoma sincs. A teljes kapacitással üzemelő szivattyúk néhány nap alatt fajszegény környezetté süllyesztik vissza a kialakulni látszó vízi élővilágot.
 |
| Belvíz Balástyánál. Egyes madarak például örülnének az ilyen ˝élőhelyeknek˝. Fotó: Karnok Csaba |
Sirkó Zoltán szerint a víz pontosan ott van, ahol lennie kell. – Természeténél fogva mindig a legalacsonyabb térszinteken gyűlik össze. Az évek során megtanultam, hogy ahol mélyvonulat van, az a „lavór” alja. Engem nem zavar a belvíz. A technokrata ember válasza viszont a szivattyúzás. Belvizes időkben beemelik a befogadókba a vizet, aztán két héttel később kiveszik öntözni. Pedig a megoldás az lenne, hogy úgy „működtessük” a tájat, hogy ténylegesen gazdálkodjunk a felszíni vizekkel. A rétegvizekre pedig az eddiginél is jobban vigyázzunk. A XXI. században nagyobb kincs lesz, mint az olaj, amiért háborúk folynak – vélekedett a férfi.
Sirkó Zoltán beszélt arról is, hogy minden évben arról hallani: 100-200 ezer hektár földet támad a belvíz. Pont ezt a 100-200 ezer hektárt kellene visszaadni a természetnek nádasok, erdőfoltok, vízállások formájában. Itt lehetne tárolni azt a víztöbbletet, ami tavasszal keletkezik.
– A vízgazdálkodás is ugyanolyan, mint bármilyen más gazdálkodás. Amikor sok van, akkor félre kell tenni a szegényebb időszakokra – tette hozzá.
A Kéktóban még ma is látszanak a Horthy-időszakban alkalmazott, úgynevezett bödézés nyomai. Mindig annyi vizet tartottak a pusztában, amennyi a gazdálkodáshoz kellett. Ha kellett, köbdecinként engedték le a szinteken a vizet. Így akár nyár közepéig is itathatta a tavaszi belvíz a földeket.
