A legkisebbeké volt a vásárhelyi Fekete Sas

Hódmezővásárhely - A hagyományokhoz híven idén is ajándékokkal, műsorral kedveskedett a leginkább rászoruló gyermekeknek, s családjaiknak a vásárhelyi önkormányzat.

Munkatársunktól

A hét végén a Fekete Sas dísztermében karácsonyi hangulatot varázsoltak a legkisebbeknek. Összesen 1413 gyermek kapott egyenként 4500 forint értékű csomagot. A meglepetések mellett ünnepi műsor is várta a meghívottakat. Népszerű rajzfilmeket vetítettek, de volt bábelőadás és karaoke-verseny, valamint táncház is. A kicsik elkészíthették szüleik, testvéreik karácsonyi ajándékát, illetve különféle anyagokból fenyődíszeket is fabrikálhattak.

Éhesen, szomjasan senki sem távozott a Fekete Sasból, mivel pogácsával, szendvicsekkel, édességgel, valamint meleg teával kínálták a vendégeket. Aki már belefáradt a műsorokba vagy nem akart részt venni a kézműves-foglalkozásokon, annak sem kellett unatkoznia: a játszóházban számos dolgot kipróbálhatott, így például színes alagúton bújhattak át és labdázhattak is a gyermekek.

Sok ajándékból sok gyermek választhatott. Fotó: Tésik Attila

Sok ajándékból sok gyermek választhatott.
Fotó: Tésik Attila

A legkisebbek mellett a város a közalkalmazottakat is megajándékozta. Összesen 1400 óvónő, pedagógus, egészségügyi és szociális intézményben dolgozó kapott fejenként 7000 forint értékben élelmiszer-vásárlási utalványt.

Címkék#karácsony

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!