A legtöbb témát a mindszenti fák adták

– Nem gondoltam rá még álmomban sem, hogy megkapom a Pro Urbe díjat, tettem a dolgom, tanítottam, és hobbiból grafikákat készítettem – mondta a 72 éves vásárhelyi Ormos Zsuzsanna, aki a 602-es ipari szakmunkásképzőben, majd a keresztelő után a Kalmár Zsigmond Szakgimnáziumban és Szakközépiskolában szakrajzot és művészettörténetet, illetve másutt rajzot és vizuális kultúrát tanított.

Tíz éve ment nyugdíjba, de azóta is aktív: diákok felkészítését vállalja felvételire, tagja a megyei honismereti egyesületnek, a Hód-Barangolóknak, és művészettörténeti önképzőkörökbe jár. A pedagógusi pályát édesapja, Ormos Ferenc példáját – sokoldalú volt: zenélt, rajzolt, írt – követve választotta, aki az akkor Vásárhelyhez tartozó csicsatéri általános iskolában kezdett tanítóskodni, és a vendéglátóipari szakközép igazgatóhelyetteseként vonult nyugdíjba. Zsuzsanna rajzolt, grafikákat készített, első kiállítását kollégái biztatására, csaknem 50 évesen, 1984-ben rendezte iskolájában.

– Mindent összeszedtem, nem volt semmi koncepció.

Járt különböző művésztelepekre, alkotótáborokba, például Gyulára, ahol 1987-ben Morvai László grafikus és zománcművész ismertette meg vele és társaival az úgynevezett hidegtű-technikát. A középiskolás korától rajzoló Ormos Zsuzsanna sokat tanult még Füstös Zoltán festő- művésztől. Például azt, miként kell a szemet, amitől igazán él a portré, jól megrajzolni. Mai napig őriz egy olyan képet, amelyen az egyik szemet ő, a másikat Zoli bácsi készítette.

– A grafikában a különleges természeti formák, az idős fák, venyigék, szőlőtőkék vonzanak, azok a modelljeim. Mindegyikbe belelátok, beleképzelek emberi tulajdonságokat, és aszerint kicsit megváltoztatom az ágak, fák formáját. A Szurkoló esetében úgy korhadt a fa, mintha üvöltene, innen jött az ötlet. Kedvencem még a Lángelme, a Pinokkió és a Repülő manó, ezeket is fák ihlették – mesélte Zsuzsanna.

Elárulta: a legjobb „modelleket" Mindszenten, az ártérben találta, és onnan vitte haza. A megye nagyobb városaiban – Vásárhely, Szeged, Szentes, Csongrád, Makó –, de azon kívül is voltak tárlatai, több díjat nyert alkotásaival. Legutóbb Makón állított ki, ahol a vendégkönyvbe azt írta egy fiatal: „Szép, érdekes kiállítás, és tök jó!"

– Elsősorban tanárnak tartom magam, mindig a tanítás volt számomra a legfontosabb, az volt az életem. Bár a kettő, a szakrajz és művészettörténet oktatásával egybefonódott – mondta Ormos Zsuzsanna. Keze alól kikerült iparművész, szobrász, restaurátor – a szegedi Móra Ferenc és a vásárhelyi Tornyai János Múzeumban dolgoznak –, és több rajztanár. Porcelánfestőket, fazekasokat, gipszmintakészítőket tanított, és ezeket a szakmákat általában jó kézügyességű, tehetséges fiatalok választották.

 – Szívesen emlékszem arra, hogy olyan 10–12 napos szakmai táborokat tartottunk, amelyeknek a kulturális programjába bevehettük a Szegedi Szabadtéri Játékokat. Az is fantasztikus volt, hogy a tantárgyi – szakrajz és művészettörténet – tanulmányi versenyeken mindig nagy harcban voltunk például Herenddel. Tíz év alatt 10 dobogós helyet szereztünk.

– Tanári pályafutásom csúcsa az 1987/88-as tanévhez kötődik. Örökségünk őrei címmel rendeztek országos műemléki vetélkedőt, amelyre 617 ötfős csapat nevezett, 1 évig tartott, és műemlékeket kellett különböző szempontok szerint feldolgozni. A vetélkedőt 180 csapat fejezte be, annyit dolgoztunk, hogy a fáradtságtól kinyúltunk, de megérte, motiválhatók voltak a gyerekek. Az eredmény: a 602-es egyik csapata – gimnáziumokkal versengtünk

– Széphegyi Lászlóné vezetésével 3. lett, az én csapatom pedig az 1. helyen végzett. Ez életem főműve! – jelentette ki. Azzal folytatta: – Ennél is többet jelent, hogy sok tanítványommal a mai napig tartom a kapcsolatot, és nem mennek mellettem úgy az utcán, hogy ne vegyenek észre.