Állampolgársági eskütétel pénteken

Hódmezővásárhely - A nemzeti összetartozás napjának tiszteletére 133 határon túl élő magyar tesz pénteken 11 órától állampolgársági esküt Hódmezővásárhelyen, a polgármesteri hivatal dísztermében.

Munkatársunktól

Az eseményen [namelink name="Kószó Péter"] alpolgármester és [namelink name="Grezsa István"] települési képviselő mond beszédet.

Vásárhely közgyűlése a 2004. december 5-i népszavazást követően határozatban rögzítette: kérelemre tiszteletbeli polgárává fogad minden határon túl élő magyart. A felhívásra rengetegen jelentkeztek, néhány éven belül mintegy 20 ezer tiszteletbeli polgára lett az alig 50 ezres alföldi városnak. 2010-ben az országgyűlés elsöprő többséggel szavazta meg, hogy egyszerűsített honosítási eljárással kaphassanak állampolgárságot a határon túl élő magyarok. Hódmezővásárhely ekkor levélben fordult valamennyi tiszteletbeli polgárához, testvérvárosaihoz, amelyben tájékoztatást adott és segítséget ajánlott az egyszerűsített honosítási eljárás lefolytatásához. A városban 2010. június 4-én történt az új állampolgársági törvény szerinti első ünnepélyes állampolgársági eskütétel, azóta már több mint 2500 határon túl élő magyar tett esküt Vásárhelyen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!