Átminősítés - idén még ingyen

Hódmezővásárhely - A tulajdonosok december 31-éig ingyenesen kérhetik a földhivataloknál a zártkertként nyilvántartott ingatlan művelés alóli kivonását, illetve átnevezését. A Hódmezővásárhelyi Járási Hivatal illetékességi területén közel 7000 ilyen terület található. A megyében ez a szám elérheti a 25-30 ezret.

Imre Péter

Az átminősítésre azért van lehetőség, mert változtak a jogszabályok, és míg eddig 3 százaléka volt beépíthető a külterületi ingatlanoknak, mára ez 10-re nőtt. A nyomtatvány a foldhivatal.hu weboldalról tölthető le. Fontos, hogy a tulajdoni lapon szereplők mindegyike egybehangzóan töltse ki a kérelmet. Egyébként az átlagosnál jobb minőségű földterületeket december 31. után nem is engedik ki a termelésből.


Vásárhelyen novemberig 250, a Hódmezővásárhelyi Járási Hivatal teljes területén 323 zártkertet neveztek át. Az újonnan létrejött, művelési ág alól kivett területek Hódmezővásárhelyen telekadó-kötelesek. A négyzetméterenkénti tarifát 10 forintban határozta meg a vásárhelyi közgyűlés, 1000 négyzetméter alatt. Ennek megfizetésétől mentesülhetnek a tulajdonosok, ha mezőgazdasági tevékenységet folytatnak a telken.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!