Az Év tűzoltója lett a vásárhelyi főtörzszászlós

Hódmezővásárhely - 2015-ben is három tűzoltó vehette át az „Év tűzoltója" címet és a vele járó elismerést Magyarország belügyminiszterétől. A három legjobb között volt egy hódmezővásárhelyi Kovács Sándor tű. főtörzszászlós, aki április 23-án Pintér Sándortól vehette át a miniszteri díjat.

Delmagyar.hu

[namelink name="Kovács Sándor"] 1987. július elseje óta teljesít szolgálatot a hódmezővásárhelyi tűzoltó-parancsnokságon. Vonulós tűzoltóként kezdte pályafutását, majd dolgozott gépkocsivezetőként, különleges szerkezelőként, volt szolgálatparancsnok-helyettes is, most pedig megbízott rajparancsnokként látja el szolgálati feladatait. Kovács Sándor a felszerelése óta eltelt időben minden munkakörében kiemelkedő és példaértékű munkát végzett. Hivatástudata, szakmai hozzáértése és magas minősítése alapján vált méltóvá jelenlegi feladatainak ellátására.

A tűzoltó elmondta, igazi meglepetés volt számára az év tűzoltója díj. Még az ünnepség reggelén sem tudta pontosan, hogy aznap milyen elismerésben részesül. A díjat lélekben az egész csoport nevében vette át.

Fotó: Katasztrófavédelem

Fotó: Katasztrófavédelem
Az elmúlt évek legemlékezetesebb pillanataival kapcsolatban hozzátette, számos balesetnél mentett életeket, több tucat tűzesetnél harcolt a lángokkal. Az egyik legnagyobb tűzesete Hódmezővásárhelyhez köti. A város egyik tízemeletes panelházának hatodik emeleti lakása gyulladt ki, még a kilencvenes években. Emberfeletti küzdelem volt a tűzzel – emlékszik vissza az év tűzoltója. Hasonlóan emlékezetes volt a 2007-es, szintén hódmezővásárhelyi paneltűz, ahol két magára hagyott kisgyermek volt a lakásban. Kovács Sándor emlékeiben ma is elevenen él a szintén 2007-es ásotthalmi erdőtűz is. Öt társával együtt küzdöttek a hatalmas lángokkal, amikor azok teljesen körbevették őket. Végül a fecskendőt hátrahagyva, az utolsó pillanatban sikerült kimenekülniük.

Fotó: Katasztrófavédelem

Fotó: Katasztrófavédelem
A főtörzszászlós az állományban eltöltött huszonhét év lelkiismeretes, példamutató munkájának elismeréseként, valamint a beavatkozások során nyújtott kimagasló helytállásáért vehette át az Év Tűzoltója Miniszteri Díjat.

Kovács Sándor köszönetét fejezi ki az elismerésért követlen kollégáinak, valamint a hódmezővásárhelyi parancsnokság összes dolgozójának. Hálával és köszönettel tartozik a szentesi katasztrófavédelmi kirendeltség vezetőinek, valamint az igazgatóság elöljáróinak.

Kovács Sándor segítőkészsége, elkötelezettsége és odaadása révén az elmúlt években számos új kollégájának adta át tudását. Elméleti ismeretei, gyakorlati pontossága, szakmai teljesítménye és a testület iránti lojalitása példamutató az állomány minden tagja számára. Kiváló kapcsolatteremtő készsége nemcsak munkatársai körében teszik elismerté, hanem a katasztrófavédelemmel kapcsolatba kerülő állampolgárok is nagy tisztelettel tekintenek rá.

Az elismeréshez a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság teljes személyi állománya szívből gratulál!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!