Azt mondták, a kaput jöttek lefesteni, de valójában nem dolgozni akartak a vásárhelyi férfinál

Hódmezővásárhely - Kifosztás miatt kell felelni a két helyi fiatalnak.

delmagyar.hu

Egy idős helybeli férfitól vitt el több mint egymillió forintot két hódmezővásárhelyi fiatal, kifosztás miatt kell felelniük - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.


A police.hu-n olvasható közlemény szerint az elkövetők március 24-én 17 óra körül jelentek meg a sértett házánál. A páros egyik tagját már ismerte a tulajdonos, mert többször végzett nála kerti munkát. Arra hivatkozva, hogy a kaput jöttek lefesteni bejutottak az ingatlanba. Míg az egyikük szóval tartotta a munkaadót, a másik bement a hálószobába, ahol egy szekrényből kivett több mint egymillió forintot. Ezt követően a 17 és 20 éves gyanúsítottak távoztak.


A rendőrök az adatgyűjtés során rövid időn belül azonosították, majd gyanúsítottként kihallgatták a két fiatalt. Ellenük védekezésre képtelen, illetve a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett kifosztás miatt indult eljárás a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon.

Címkék#rendőrség

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!