Belterületté nyilvánítás: 73 ezer forint Vásárhelyen

Hódmezővásárhely - Ingatlanonként 73 ezer forintba kerül Új-Kishomok belterületté nyilvánítása, amire a csatornázás miatt van szükség. Az összeget 50 hónap alatt törleszthetik a tulajdonosok.

Török Anita

Ingatlanonként 73 ezer 710 forint a Vásárhelyhez tartozó Új-Kishomok belterületté nyilvánításának költsége. Az önkormányzat kamatmentesen megelőlegezi az összeget, amelyet 50 hónap alatt havi 1475 forinttal törleszthet a több mint 700 tulajdonos – hangzott el a városházán tartott sajtótájékoztatón. Korábban megírtuk: a szennyvíz-csatornázási pályázat második fordulójának feltétele Új-Kishomok belterületté nyilvánítása. Erről pár héttel ezelőtt lakossági fórumon tájékoztatták az érintetteket. Vásárhely az első körben még 2009-ben nyert a beruházásra mintegy 49 milliót (önrész 24,6 millió), amelyet többek között tervezésre, környezethatósági tanulmányra fordítottak. Idén adták be a második fordulóra a pályázatot, ez 1,9 milliárd forintos támogatást jelentene, a beruházás – csatornázás, szennyvíztisztító korszerűsítése – 2,3 milliárdba kerülne, az önrész 376 millió.

– A beruházás járulékos költségét, további közel 600 milliót is az önkormányzat fizeti, mint ahogy az 500 milliós útrekonstrukciót is – mondta a sajtótájékoztatón [namelink name="Benkő Zsolt"]. Elodázhatatlanná vált a belterületté nyilvánítás, ehhez az ingatlantulajdonosok támogatását kérik.
A 73 ezer forintot egy összegben is lehet fizetni. A korábbi lakossági fórumon ingatlanonként 77 ezer forintról beszéltek, meg arról, hogy ennek egy részét az önkormányzat átvállalja, a fennmaradót pedig 4 vagy 6 hónap alatt törleszthetik a lakók. Kérdésünkre most azt a választ kaptuk: azóta pontosították az összeget, és a közgyűlés úgy döntött, inkább mindenkinek megelőlegezi a teljes összeget az önkormányzat, és hosszú távú törlesztési lehetőséget biztosít, alacsony részlettel – hallottuk. Benkő Zsolt bízik abban, hogy október 26-áig a kishomokiaknak legalább 50 százaléka visszaküldi a szerződést az önkormányzathoz (polgármesteri hivatal földszint 16-os szoba), vagy eljuttatja [namelink name="Saja Mária"] külterületi koordinátorhoz. Október 18-án délután 5 órakor a kishomoki rendezvényházban tart fórumot – közölte továbbá a képviselő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!