Biztosítás nélkül Görögországban: 67 ezer forintban állapodtak meg, mégis 79 ezerről kapott csekket

Hódmezővásárhely-Szikáncs- Megállapodtak, két hónappal később mégis 12 ezer forinttal többet kellett fizetnie az újonnan kötött casco biztosításáért Lukács Sándornak. A szikáncsi férfi nem érti, miért változott az összeg. A biztosító lapunknak sem nyilatkozott az ügyről.

Antal Sándor

– 67 ezer forintban állapodtunk meg, mégis több mint 79 ezer forintos csekket kaptam – panaszkodott lapunknak [namelink name="Lukács Sándor"]. A szikáncsi férfi nemrég vásárolt egy Opel Astrát, amire casco biztosítást kötött még májusban.


A kockázatviselés kezdete május 11. volt, így a biztosítása ettől az időponttól egy évre szól, de mivel a csekket csak július elején kapta meg, amíg be nem fizette, nem volt érvényes a biztosítása. Mint később kiderült, így járta meg Görögországot.


A férfi ezt sem érti, mint ahogy azt sem, hogy miért emelkedett az összeg.


– Persze kifizettem a csekket, mivel a hétvégén indulok Észtországba, és biztosítás nélkül nem mehetek – mondta még az indulás előtt Lukács Sándor. – Azzal indokolták az időhúzást, hogy nem vettem részt az ilyenkor szokásos kötelező szemlén, pedig ez nem igaz, mert később mégiscsak meglettek az autóról készült fotók – folytatta Lukács, aki arra viszont továbbra sem kapott választ, miért emelkedett a megbeszélt összeg.


A 74 éves férfit tavaly bemutattuk lapunkban: autóval körbejárta már Európát, minden nyáron egy hónapig utazik.

Az üggyel kapcsolatosan szerettük volna megkérdezni az Uniqa biztosítót, de a társaság a jogszabályokra hivatkozva nem adott választ.


Azt az ügyintézőt is felkerestük, akinél az ügylet elindult, de ő sem kívánt nyilatkozni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!