Hallgassa élőben!

Digitalizálták Plohn József fényképeit

Digitalizálták Plohn József felvételeit. Az 1944-ben, a fasizmus áldozataként elhunyt hódmezővásárhelyi fotográfus több száz értékes felvételt hagyott az utókorra, köztük a negyvennyolcas honvédportrékat. A fotók egy része az interneten is megtekinthető.

Megírtuk: tavaly januárjában a vásárhelyi Németh László Városi Könyvtár a Tornyai János Múzeummal karöltve közös pályázatot adott be a Hagyományok Házához. A pályamű a Plohn-gyűjtemény archiválásáról, és annak interneten történő megjelenítéséről szólt. A két intézmény kétmillió forintra pályázott, amely összeget meg is kapták.

Plohn József több mint háromezer néprajzi témájú fotográfiát készített, amelyek közül 1635 darab került a Tornyai János Múzeum tulajdonába, s így maradtak fenn az utókor számára. Ezeknek a felbecsülhetetlen értékű képeknek fejeződött be idén márciusában a digitalizálása és feldolgozása – tudtuk meg Szepesi Judittól, a könyvtár munkatársától. A feladat nem várhatott tovább, ugyanis az üveglemezeken ezüstkiválási folyamat indult el, ami a kép pusztulásával járt volna. A negatívok szkennelését egy szegedi cég végezte.

A megmentett képek közül háromszáz, vízjellel ellátott darab került fel a Hódmezővásárhelyi Elektronikus Könyvtár adatbázisába. Ezenkívül a www.nlvk.hu/foto weboldalon ötven különböző témájú, válogatott fotót tekinthet meg az érdeklődő. A többi fotográfia a könyvtár helyismereti részlegébe került.

Nagy Vera főmuzeológus elmondta: tervezik, hogy a megmentett Plohn-képeket albumban is kiadják.

Szűcs Csaba

Több száz munkás gombolyította Nagylakon a kenderszálat - Fotók
Magyarország egyik legnagyobb kendergyárába évtizedeken át több településről érkeztek a munkások.
Két hete szült, most megmutatta az alakját Mihalik Enikő
Mihalik Enikő július 16-án hozta világra elsőszülött gyermekét, egy egészséges kislányt, aki az Eva Rose neveket kapta.
A zivatarok és a hőség miatt is kiadtak figyelmeztetést
Zivatarveszély miatt az egész országra első- és másodfokú figyelmeztetéseket adott ki vasárnapra az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Legyen türelmes, aki szabályosan szeretné reptetni drónját
Ott hagytuk abba januárban a beszélgetést drónügyben Dobóczky Zsolt szegedi fotóművésszel, hogy meg kell csinálnia az EU-s vizsgát, nyilvántartásba kell helyeztetnie a drónját és az üzembentartót, azaz saját magát.
Drámai adat: ennyivel nőtt a migránserőszak Németországban
Egy hete a kelet-frízföldi Leer városában három fiatal bevándorló megerőszakolt egy 18 éves lányt, miután bezárták egy lakásba.
Hármas karambol Csanádpalotán
A tűzoltók megkezdték az áramtalanítást.