Díjat nyert a vásárhelyi filmes

Harmadik díjat nyert a hódmezővásárhelyi Varga Árpád Zsolt dokumentumfilmje a XII. Göcsej Filmszemlén Zalaegerszegen. A Los Angeles-i Kárpátok története című 52 perces film a fél évszázados néptánccsoportot mutatja be.

Kovács Erika

– Egy évig Los Angelesben éltem. Akkor ismertem meg a Kárpátok Néptáncegyüttes tagjait, amit 56-os magyarok alapítottak – mondta Varga Árpád Zsolt. – A filmmel az együttes fél évszázados történetének kívántam emléket állítani, ami alatt több mint 500 tagjuk volt. 50 évet 50 percben hihetetlenül nehéz visszaadni. Összesen 22 interjút készítettem, ami több mint 40 óra. A felvételeket részben Los Angelesben készítettem, részben itthon. A rendszerváltozás után ugyanis többen visszaköltöztek Magyarországra. Az internet segítségével olyan interjúkat is készítettem, amelyekhez egy kollégám Amerikában állította be a kamerát, és én itthonról kérdeztem. A vágás két hónapig tartott. A film zenéjét Sapszon Bálint Hollywoodban élő zeneszerző készítette – mesélte a díjazott alkotó.


Varga Árpád Zsolt hangsúlyozta, a szemlén erős mezőnyben mérettetett meg a filmje, ezért a harmadik díjnak rendkívül örül. Amerikában is bemutatják, az angol nyelvű felirat most készül. Reméli, hogy a hazai televíziók is műsorra tűzik A Los Angeles-i Kárpátok történetét.

 

Címkék#film#díj

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!