Egy tonna ing, póló, nadrág, dzseki talált gazdára

Hódmezővásárhely - Ingyenes ruhaosztást rendezett szombaton Hódmezővásárhelyen a rászorulóknak a Lungo Drom és a helyi roma nemzetiségi önkormányzat, 1 tonna ruha talált gazdára.

I. P.

– Nagyon nagy segítség számomra ez a ruhaosztás – mondta a két kiskorú gyerekét egyedül nevelő, segélyből élő Rácz Mária, aki azt is elmondta, a közelmúltban iskolázta be csemetéit. – Közös programnak is jó volt ez a rendezvény, a gyerekek is „dúrtak" maguknak nekik tetsző, hasznos darabokat, de a legfontosabb, nemcsak ruhát, reményt is kaptunk: a roma nemzetiségi önkormányzat tanfolyamokról tájékoztatott, és elképzelhető, hogy munkát is találhatok – árulta el Mária.

Egy anonimitást kérő idősebb asszony közölte, unokáinak és szomszédasszonyának is válogatott az 1 tonnányi (101, egyenként több mint 10 kilós zsák érkezett a támogató Angex 2004 Kft.-től) ruhából, és még megemlítette: a tél közeledtével tüzelőre is nagy szükségük lenne a rászorulóknak. Akadtak, akik legalább egyzsáknyi inget, pólót, nadrágot válogattak ki, voltak, akik szóltak szintén „durkáló" ismerősüknek, ha olyat találtak, ami neki, gyerekeinek jó volt, a megfelelő méretben és minőségben.

Sokaknak jól jön a segítség. A szerző felvétele

Sokaknak jól jön a segítség.
A szerző felvétele

– Sikerült jó ruhákat találni a gyerekeknek és magunknak is – mondta Mika Elemér, aki elárulta: bár ő dolgozik, szükségük van erre a segítségre, mert felesége főállású anya, három, 7–11 éves, vagyis iskolás korú gyereket nevelnek, és tulajdonképpen egy fizetésből élnek. – Gyere, nézd már, Etke, mennyi farmer van! – hallatszott, míg Elemérrel beszélgettünk, és valóban, talán ebből az anyagból készült ruhákból – nadrág, dzseki – volt a legnagyobb a kínálat, ősszel praktikus viselet.

– Boldogok vagyunk, mert segíthettünk a rászoruló embereken – mondta Mátray Attila, a vásárhelyi Lungo Drom és a helyi roma nemzetiségi önkormányzat elnöke – többen jöttek, mint amire számítottunk, így az 1 tonna ruha szinte teljesen elfogyott. A közeljövőben még lesz egy hasonló rendezvényünk, és tűzifáról is igyekszünk gondoskodni a rászorulóknak – ígérte Mátray Attila.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!