Egyirányú lett a vásárhelyi Hunyadi utca

Hódmezővásárhely - Megváltozott a kórház mögötti Hunyadi és az előtte húzódó Dr. Imre József utca forgalmi rendje pénteken, a reggeli csúcsforgalmat követően. A Hunyadira ezentúl csak a Zrínyi utca felől lehet behajtani, a Dr. Imre József utca jó része pedig csak a Kodály felől járható. A forgalmat az első órákban rendőrök terelték.

Korom András

Alaposan meglepődtek mindazok a járművezetők, akik pénteken reggel 8 óra után a vásárhelyi Kertváros felől szerettek volna felhajtani a Hunyadi utcára. Oda ugyanis már nem mehettek be, miután a reggeli csúcsforgalmat követően kihelyezték a behajtani tilos táblát. Aki csak rutinból közlekedett, annak rendőr mutatta a helyes utat. Ettől kezdve, aki a Zrínyi utcára akar felhajtani, annak a Dr. Imre József utcáig kell elgurulnia, ugyanis annak megfordították a haladási irányát, tegnap reggel óta ide csak a Kodály Zoltán utca felől lehet behajtani. Azért figyelni kell, hiszen a Hősök tere szervizútján a városháza felől érkezők ezentúl szembe is hajthatnak a forgalommal, igaz, csak az utca utolsó pár méterén.

Kötelező haladási irány tábla mutatja, hogy tilos bekanyarodni a Hunyadi utca felé. A SZERZŐ FELVÉTELE

Kötelező haladási irány tábla mutatja, hogy tilos bekanyarodni a Hunyadi utca felé.
A szerző felvétele

A forgalmi rend átszervezésére azért volt szükség, mert a Kossuth tér és a Dr. Rapcsák András út nyári lezárása (ide épül a város sétálóutcája) miatt a 45-ös főút városon belüli forgalmának jó része a kórház mögötti Hunyadi utcára terelődött át. A reggeli csúcsban megszámoltuk, volt olyan időszak amikor tíz perc alatt kétszáznál is több autó hajtott végig két irányból a keskeny, rendkívül megviselt burkolatú utcán. Ilyenkor rengeteg jármű torlódott fel az utca kertváros felőli végénél. Az új forgalmi rend bevezetésétől az illetékesek azt remélik, felgyorsítja a közlekedést, és jelentős terhet vesz le a Zrínyi utcai csomópontról, valamint a kertváros felől érkezőknek is könnyebb lesz a haladás a belváros felé. A Hunyadi utcán egyébként a reggeli és a délutáni csúcsforgalom idején gyakran áll utca hosszúságú összefüggő kocsisor.

A forgalmi rend változásával egy időben tilos lesz parkolni mindkét érintett utcán. A kórházhoz érkezők számára az intézmény nemrégiben átadott, a Zrínyi utcából nyíló, ingyenes parkolója használható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!