Európa-bajnok lett Márki-Zay tanár úr

Hódmezővásárhely - Pofonegyszerű és szellemes kísérleti modelljeivel teszi könnyen érthetővé a különféle fizikai törvényeket Márki-Zay János, a vásárhelyi Cseresnyés-kollégium fizika–matematika tanára, aki negyvenegy éve lépett katedrára.

Korom András

Modelljeivel most Európa-bajnok lett: elnyerte a berlini Science on the Stage, azaz Tudomány a színpadon című verseny legnépesebb kategóriájának első helyezését.

Többségünk nem úgy emlékszik az iskolai fizikaóráira, hogy ott könnyen és egyszerűen megértette volna tanára elméleti magyarázatait. Az elektronok áramlását ugyan a kilengő mutató jelezte, ám a nebulók ettől még nem tudták elképzelni, mi is történik. Megérteni, majd megtanulni pedig így nagyon nehéz volt.

A vásárhelyi Márki-Zay János, a Cseresnyés-kollégium fizikatanára egyszerű, szellemes, az oktatást segítő modelleket talált ki. Ötleteit máshol is nagyra tartják, hiszen ezekkel első helyezést ért el a nemrégiben Berlinben rendezett Tudomány a színpadon című versenyen.

Márki-Zay János a szívószálas modellel. Megérteti a nehezen elképzelhetőt is. Fotó: Tésik Attila

Márki-Zay János a szívószálas modellel. Megérteti a nehezen elképzelhetőt is. Fotó: Tésik Attila
A Gyakorlati ismeretek a jobb motivációért elnevezésű szekcióban vele együtt 15 ország 72 versenyzője indult. A zsűri két ötletét díjazta: szívószálmodelljével könnyen megérthetők az elektronok tulajdonságai és viselkedésük, papírhengerei pedig könnyen beláthatóvá teszik, hogy a testek geometriájának megváltoztatása hogyan módosítja azok fizikai tulajdonságát is.

– A birkaprémmel dörzsölt szívószálak hasonló tulajdonságokat vesznek fel, mint a szemmel nem látható elektronok, így az általam készített kereten viselkedésük jól bemutatható – magyarázta Márki-Zay János. A pedagógus saját gyakorlatában is használta ezeket a néhány forintból elkészíthető eszközöket, s azt tapasztalta, diákjai könnyen megértik általuk a nehéz, elméleti dolgokat, azaz tényleg meggyorsítja a tanulás folyamatát.

Nem kellett a gyártóknak

Eddig nem voltak vevők a tanszergyártók a vásárhelyi tanár ötleteire. Miután az eszközök gyártása kis haszonnal kecsegtetett, nem kívánták azokat előállítani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!