Fára másztak, akadálypályát is teljesítettek a csongrád megyei gyerekek - Fotók

A vásárhelyi Tiszta Szívvel Egyesület és Alapítvány sikeres gyereknapot rendezett szombaton az Európa parkban, a népkerti és a hódtói játszótéren. Csongrádon, Makón, Székkutason is színes programokkal várták a gyerekeket.

Munkatársainktól

A szombati vásárhelyi gyereknapon az ünnepeltek voltak a középpontban. – Tetszik Millának a program, és szorgalmasan gyűjti a teljesítésekért a tallérokat. Ez a nap róluk szól – mondta a nagypapa, Sándor, miközben unokája az akadálypályát – melybe bevonták a népkerti játszótér elemeit is – igyekezett leküzdeni.


Sikerrel. A vásárhelyi Tiszta Szívvel Egyesület és Alapítvány szombaton 3 helyszínen, az Európa parkban, valamint a népkerti és a hódtói játszótéren rendezett gyereknapot, ahol a résztvevők a különböző próbák teljesítéséért tallérokat kaptak, melyekkel a nap végén sorsoláson vehettek részt.

 

Gyereknap Vásárhelyen


Az Európa parkból a legtöbb fiú és lány arcfestéssel érkezett a Népkertbe. Ott többek között a már említett akadálypálya, vízipisztollyal borotvahab lelövése tükörről, memóriafal, famászás hágcsón, társasjáték és dobókocka-készítés, egy tűzoltóautó várta őket, a lányoknak szép, festett frizurát is készítettek – mutatta az egyik szervező, Somodi Kinga. Egy szöszke kiscsaj meg is kérdezte: – Apa, ugye ma nem mosunk hajat?


 – Jó kis szabadidős elfoglaltság, az édesapa sajnos nem jöhetett el, mert elvállalt egy munkát – közölte az óvodában dolgozó Török Beáta, aki 9 éves kislányával, Szabó Nórával vett részt a gyereknapon. – Tetszik minden, jók a feladatok, nagyon jól érzem magam – árulta el Nóra.


 A hódtói játszótéren a katonák együtt tornáztak a gyerekekkel, a Városi Fúvószenekar mesefilmek dallamait játszotta, a bátrabbak drótkötélpályán csúszhattak, és kipróbálhatták a toronyépítést sörösrekeszekből. A tűzoltószertár is nyitva volt szombaton az érdeklődők előtt, és a vasárnapi városi gyereknap is érdekes programokkal csábította a családokat.

 

Gyereknap Makón


– Szervusztok, pajtikák! – ez a köszöntés mindenkinek ismerős lehet, akár a 80-as, akár a 90-es években volt gyerek. A csongrádi gyermeknapon kiderült, a mai gyerkőcök is ugyanúgy szeretik a legendás piros ruhás bábfigurát, mint a szüleik generációja.


A Vitéz László-bábjáték mellett rengeteg ingyenprogram várta szombat délután az Ifjúság térre látogatókat. A gyerekek a Citromka együttes koncertje mellett láthattak csikósbemutatót, kipróbálhatták a lovaglást és a kocsikázást, játszhattak az ugrálóvárakban, trambulinozhattak, csúszdázhattak, és ha még maradt energia, akkor részt vehettek kézműveskedésen és kincskeresésen is.


Makón a gyermeknapi programsorozat már szombaton elkezdődött, ugyanis megnyílt a tűzoltólaktanya kapuja a legkisebbek előtt. A kíváncsi fiatalok többek között felmászhattak az emelőkosaras kocsira, és a locsolást is kipróbálhatták. Vasárnap a városi rendezvény helyszíne a Petőfi park volt, ahová a ragyogó, szinte nyárias idő ezreket csábított ki.

 

Gyereknap Csongrádon


Az apróságokat számtalan játék – kisvonat, minigolfpálya, ugrálóvárak, körhinta fogadta, no meg a szokásos kirakodóvásár. Kitelepült kézművessátorral a Máltai Szeretetszolgálat makói csoportja, illetve a városi könyvtár is. A színpadon vidám produkciók szórakoztatták a gyerekeket.


Székkutason palacsintát is kaptak szombaton a gyereknap résztvevői. A sportcentrumban megszervezett rendezvényen családi vetélkedővel, Cross Kids edzéssel, női focival, színes műsorokkal és sok játékkal ünnepelték a gyerekeket.

Címkék#gyereknap

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!