Fejőállvánnyal is zenéltek a nyolcadik Hódstockon

- Iszonyatosan jó a hangulat, őrült jó a buli – kiabálja [namelink name="Erdélyi Dominika"], aki zsinórban ötödszörre kíváncsi a Zöld Szikla Alapítvány által szervezett fesztiválra. A számos feltörekvő zenekarnak is lehetőséget adó programsorozatnak idén a Majolika Gyár adott otthont, ahová bejutni olyan, mintha labirintusban járna az ember.

Dübörgő zene jellemezték Vásárhely egyetlen undergrund fesztiválját. Fotó: Csuka József

Mindent Vásárhelyről

A delmagyar.hu hivatalos Hódmezővásárhely Facebook-oldala, nem csak vásárhelyieknek.

Az Orion ételbárba belépve az ajtónál válthatunk karszalagot, amely 1000 magyar Forintot kóstál, ám az ember pontosan azt kapja a pénzéért, amire vágyik: őrjöngést, kikapcsolódást, tomboló zenét. Szűk folyosón keresztül jutunk el egy nagy, poros helyiségbe, ahol a Vatafaka együttes hangszerei magasodnak. 9 dobos üti-veri a tehénfejő állványt, csépeli a hordókat, kattogtatja a biciklikereket és mindezek mellett még kísérteties sikolyok is hallatszanak a lejátszóból, amelyeket néha elnyom a doromb különleges hangzása. Ez utóbbihoz és a többi furcsa hangszerhez még párosul számos, a falra kivetített, szocialista momentumokat idéző kép. A fellépés közben kaotikussá válik a hangulat; kalapáccsal püfölnek vasüllőket, hordók esnek ki a helyükből és gurulnak szét, az ámulatba esett közönség pedig lélegzetvisszafojtva figyel.

- Ők a kedvenceim, miattuk jöttem – folytatja Dominika, aki az első sorból figyeli a bandát. Mint elmondja a Vatafaka mellett, a messziről jött, akusztikusabb hangzású Antonia Vai is tetszik neki, szerinte művészi értéket ad a fesztiválnak a sok üvöltő, hörgő énekes mellett. A Vatafaka együttestől külön térben lép fel a többi zenekar – idén csak egy színpadon.

A Vatafaka utája a próbákat

A Vatafaka már szinte örökös fellépő a fesztivál történetében – meséli [namelink name="Huszár Gábor"] az együttes alapító tagja. Egy évben nem voltak, amikor a zenekar tagjai lecserélődtek. Kérdésünkre elmondja, hogy a fesztivált remek lehetőségnek tartja a feltörekvő bandák számára, azt sajnálja csupán, hogy csak évente egy alkalommal rendezik meg. Ők nem próbálnak - szerintük a próbák rossz irányba vinnék el őket - mégis úgy érzik, hogy valamilyen hatást mindig kiváltanak a közönségből különleges, energia felszabadító zenéjükkel.

- Nagyon jó ez a fesztivál! Tetszik, hogy esélyt ad amatőröknek is, igyekszem az összes fellépőt megnézni - vélekedik [namelink name="Lukács Sándor"], akinek az egyik ismerőse énekel a SoulDiver nevű bandában. Egyre nagyobb lesz a tömeg, mindenki az este főszereplőjének tartott Cadaveres nevű zenekarra vár, akik nem okoznak csalódást.

A fontember, [namelink name="Bölcsföldi Zoltán"] a mikrofont szorosan a keze közé fogja, és üvölt, énekel, miközben a többi tag pattog, ugrál és a húrok közé csap. Az első sorban feketébe öltözött bakancsosok a hajukat rázzák, a kordont szinte kitépik a helyéről, míg a többi résztvevő között kialakul a fesztiváltánc, azaz a pogó, ütik, rúgják egymást, hátul részeg fiatalok támolyognak a zene ütemére.

Zoltán kifulladva, leizzadva énekli el az utolsó számot, a tömeg szedelőzködik. Mindenki fáradt, kimerült, de az arcokon elégedettség tükröződik. A fesztivál után nem marad más csak kiömlött italok, eldobált szemét és felkavart por. Viszlát, jövőre.