Festőművész, tanár, ács és asztalos - mindenben az alkotást kereste Bányai Béla

Hódmezővásárhely - A 65 éves vásárhelyi Bányai Béla sokoldalú egyéniség: festőművész, rajz és matematika szakos tanár, ács, épületasztalos, és olykor verset is ír. Mindegyik szakmában, elfoglaltságban az alkotást kereste. Házait is maga építette, újította fel, édesapja asztalosműhelyében töltötte gyerekkora egy részét. Az idei Vásárhelyi Őszi Tárlatra arannyal festett képekkel nevez.

Imre Péter

– Itt nőttem fel, ez a műhely az igazi otthonom. Édesapám, Bányai Albert asztalosként dol­­gozott, nem volt kérdés, kö­­zöm lesz a fához – mondta a 65 éves vásárhelyi Bányai Béla, aki rajztanárként ment idén nyugdíjba, festőművészként is szá­­mon tartják, de ácsként és épületasztalosként is megállja a helyét. Ahogy ő fogalmazott: elég jó ács és asztalos.


Utoljára 8 éves korában segített neki édesapja fakardot csinálni, akkor azt mondta: tudod te ezt egyedül is. Azóta több ez­­ret gyártott. Később felnőttfejjel készített ajtót, ablakot, ágyat, asztalt – átalakítható festőállvánnyá –, dobogót, galériát, hintaágyat és tetőt. Házait is maga építette, újította fel.

 

Mindenben az alkotást kereste Bányai Béla. Fotó: Imre Péter - GALÉRIA

A művészi élet kezdete

Művészi, festőélete tulajdonképpen a Füstös Zoltán által életre hívott mártélyi ifjúsági táborban, képzőművészeti szabadiskolában kezdődött, ahol Fo­­dor József, Hézső Ferenc, Lelkes István és Holler László voltak a mesterei. Csodálta, szerette azt a világot, szent volt számára, minden évben elment, majd később, 2000-től 2017-ig, 17 éven át vezette. Fodor, Hézső és Lelkes tanárai is voltak, sor­rendben az általános iskolában, a gimnáziumban és az egye­­temen. Hatodikos korától járt rajzszakkörbe, és 16 évesen a Bethlen Gábor Gimnázium könyvtárában tarthatta első önálló kiállítását. Ezt számos, legalább 40-50 követte, legutóbb tavaly Dorozsmán láthatták műveit az érdeklődők. Régebben előfordult, hogy kéthavonta rendezhetett tárlatot.

Munka és alkotás

– Mindig volt munkahelyem – rajzot tanítottam több iskolában, illetve 7 évig reklám­grafikusként dolgoztam –, nem kényszerültem arra, hogy a festészetből éljek, a képekkel üzleteljek. Ezért mindig azt és úgy festettem, ahogy és amit akartam. A tanári pályára úgy kerültem, hogy édesanyám azt mondta: szépen rajzol a gyerek, legyen rajztanár. Elfogadtam, nem volt jobb gondolatom. Nem bántam meg – mesélte.

Mindenben az alkotást kereste Bányai Béla. Fotó: Imre Péter - GALÉRIA


Alázattal közeledik mindenhez, sok festőtársának a mai napig ő készíti a képkereteket – ahogy mondani szokták, ez nem derogál neki. – Mindegyik tevékenységben, nem csak a festészetben az alkotás, annak az öröme fogott meg. Hogy kitaláljak valami újat, praktikusat, szépet. Így keletkezett az asztal, ami festőállvánnyá alakítható, az ajtó, amelynek csökkenthető és növelhető a nyílásszélessége, illetve az arannyal festés. Utóbbit nem sokan művelik a világon, és főként háttérszín a képeken. Én perspektívát adtam neki, olyan, mintha sétálnánk az aranymezőn. Ilyen képsorozattal nevezek az idei Vásárhelyi Őszi Tárlatra – árulta el Béla. Hozzátette: verseket is szívesen ír, honlapján ezek is megtalálhatók.

Fényképezőgép nélkül

– Fontos, hogy legyen feladat, amit mások adnak nekem, vagy én magamnak, amit meg kell oldani, meg kell csinálni. És közben szól a rádió­ból a zene. Ritkán szoktam így üldögélni, mint most. Két „állapotom" van, vagy csinálok valamit, vagy fekszek és pihenek. Ilyen egyszerű fazon vagyok – közölte Bányai Béla. Zárásként, a kapuban még megjegyezte: – Nekem nem kell fényképezőgép, nincs is, ha látok valami szépet lefestem, és abban már én is benne vagyok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!