Fogy a zacskós víz Hódmezővásárhelyen

Hódmezővásárhely - A katonaság által osztott zacskós, arzénmentes ivóvíz iránt érdeklődnek az emberek Vásárhelyen, az egyik osztóhelyen 30-40, a másikon 60-80 litert visznek el az emberek naponta. Ivásra és főzésre is használják.

Imre Péter

– Miután az újságban megjelent, január 4-étől mindennap jövök, és elviszem feleségem és az én napi adagomat, összesen 4 litert – mondta [namelink name="Csányi János"] nyugdíjas termelésirányító, akivel a Zsigmondy Béla Víziközműveket Üzemeltető Zrt. Andrássy úti központjában beszélgettünk, ahol hétfő reggel 8 órától fél 11-ig 28 literért jelentkeztek a vásárhelyiek. Elmondta: jónak tartja ezt a kezdeményezést, mert a zacskózott ivóvíz nem tartalmaz arzént, amely a legkisebb mennyiségben sem lehet egészséges. Mindennap „elfogyasztják" az adagot, ivásra és főzésre használják. Arra kíváncsi, mikor oldják meg véglegesen, tisztítással ezt a problémát.

Csányi János mindennap 4 liter zacskós vizet visz haza magának és feleségének. A szerző felvétele

Csányi János mindennap 4 liter zacskós vizet visz haza magának és feleségének. A szerző felvétele

Katonadolog

Január 1-jétől az MH 5. Bocskai István Lövészdandár vásárhelyi helyőrsége biztosítja az egészséges ivóvizet Hódmezővásárhelyen és térségében, az egység Csongrád, Bács-Kiskun és Békés megyében végzi a feladatot, 39 településre 146 ezer embernek szállít speciális vízcsomagolóval előállított tisztított, zacskós vizet. Ez az Európai Unió előírásai miatt szükséges, ahol a korábbi magyarországi 50 mikrogrammal szemben 10 mikrogramm a literenkénti határérték. A vásárhelyi 20 működő kút értéke 13 és 30 mikrogramm közötti. A zacskós vizet 3 hónapig osztják, utána 12 víztisztító konténert helyeznek el a városban.

A Zsigmondy Béla Víziközműveket Üzemeltető Zrt. központja hétfőtől vasárnapig 8-tól 18 óráig várja a vízért jelentkezőket – tudtuk meg Varga Ferenc igazgatótól, aki azzal folytatta: az első időszakban, amikor hideg volt, jég borította az utakat, járdákat, naponta 1-2 ember vitte el a fejadagját, mára ez 15-20-ra emelkedett – létszámarányosan ez is kevés. Sokakat a kíváncsiság is motivált, és az emberek általában arról számoltak be, nem éreznek ízkülönbséget a zacskós és a csapból folyó víz között.

– Hallottuk, hogy ez egészségesebb, mint a csapvíz, kíváncsiak vagyunk, és ezért most először eljöttem az adagért – mondta Horváthné, aki négyüknek „szállította" a honvédség által biztosított zacskós ivóvizet, amelyet lakcímkártya felmutatása ellenében adnak oda. Megtudtuk, a Varga Tamás Általános Iskolából és Óvodából (Holló u. 36.) főleg akkor viszik a vizet a szülők, mikor délután a gyerekért mennek, míg a hajléktalanszállón (Csomorkányi u. 17.) folyamatosan jelentkeznek érte, és napi 60-80 liter fogy, ami 30-40 személyt jelent.

Az említett három elosztóhelyen kívül a fejenkénti napi 2 liter víz Vásárhelyen és térségében a nyugdíjaslakóparkban (Pető Ferenc u. 4.), a volt Szék utcai iskolában, a Hódfó szociális foglalkoztató épületében (Szent István u. 77.), a Klauzál Utcai Általános Iskolában (Klauzál u. 63.), Szikáncson, Batidán, Erzsébeten és Kútvölgyön az élelmiszerboltban, Mártélyon a polgármesteri hivatalban vehető át.

Címkék#víz#arzén

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!