Gálaesttel nyitott a Bessenyei Művelődési Központ

Hódmezővásárhely - Összművészeti gálaműsorral nyitotta meg kapuit péntek este a felújított, kibővített Bessenyei Művelődési Központ Vásárhelyen.

A vendégek ízelítőt kaptak a műfaji sokszínűségből, felidézve a város szülöttének, az intézmény névadójának, Bessenyei Ferenc, a Nemzet Színészének, kétszeres Kossuth-díjas színművésznek életútját, pályáját.

A mai este nemcsak a vásárhelyieknek, az egész országnak ünnep – fogalmazott köszöntőjében [namelink name="Lázár János"] országgyűlési képviselő. Megköszönte a művelődési központ, a Tornyai-múzeum, a Dr. Rapcsák András utca, a szerb-ortodox templom tervezőinek a munkát. Köszönetet mondott azoknak a munkásoknak is, akik részt vettek a kivitelezésben.

Gálaesttel nyitott a Bessenyei Művelődési Központ. Fotó: Karnok Csaba (galéria)


– Ma egy agórát avatunk. Abban hiszünk vásárhelyiek, hogy a művészettel, a kultúrával jobbá tehető az ember. A cigányértől indulni az óceánig eljutni, de mindig magyarnak vásárhelynek lenni, ahogy a példakép Bessenyei Ferenc is tette - jelentette ki.

Gálaesttel nyitott a Bessenyei Művelődési Központ. Fotó: Karnok Csaba (galéria)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!