Gömöri Csilla nyáron távozik a strand éléről

Július végén Gömöri Csilla távozik a vásárhelyi Hód-Fürdő Kft., vagyis a Török Sándor Strandfürdő és Gyarmati Dezső Sportuszoda éléről. Úgy tudjuk, igazi kihívást jelentő, hosszú távra szóló feladatot vállal el.

Imre Péter

Mint a promenad.hu információjára hivatkozva tegnap már megírtuk: újabb szakember távozik a vásárhelyi önkormányzattól, július végével, a főszezon közben megy el a Hód-Fürdő Kft. ügyvezető igazgatója, a szegedi [namelink name="Gömöri Csilla"]. 2017. október 13-tól lett a kft. első embere.

 


Őt még a 2017. november 20-án elhunyt Almási István polgármester nevezte ki a tisztségre – Antalóczy Pétert váltotta a poszton –, és vezetése alatt számos fontos fejlesztés valósult meg a strandon. Nem csoda, az SZTE-n végzett fiatal szakembertől addig sem volt idegen ez a terület, a Szegedi Sport és Fürdők Kft.-nél dolgozott, és mellette a Magyar Fürdőszövetség marketing szakbizottságát vezeti.


Úgy tudjuk, lejár a szerződése. Az érintettet nem értük el, mivel fürdőkonferencián tartózkodik, és folyamatosan zárt üléseken van – erről küldött SMS-t is. Az önkormányzattól viszont megtudtuk: azért július végén int búcsút Vásárhelynek, mert akkor jár le a szerződése, amelyet eddig időről időre meghosszabbítottak, nem véglegesítették.

 

Távoztak

[namelink name="Márki-Zay Péter"] választási győzelme után, tavaly márciustól közel hatvanan távoztak a polgármesteri hivatalból. Mindenkinek a nevét lehetetlen felsorolni, nézzük az ismertebbeket: Korsós Ágnes címzetes főjegyző, Végh Ibolya aljegyző, Ambrus Norbert, a jogi iroda vezetője, Antal István, a lakosságszolgálati iroda első embere, Markó Csaba kabinetfőnök, Mucsi László, az önkormányzat városfejlesztési irodájának vezetője és helyettese, Szilágyi Tamás csoportvezető.


Most azonban olyan lehetőséget kapott, ami karrierje szempontjából nagyon fontos, kihagyhatatlan és hosszú távú megoldást jelent számára. Hogy nem haraggal, sértődötten távozik, az is bizonyítja, hogy kijelentette: ezután is szívesen segítené – például tanácsadóként, szakértőként, és nem főállásban – a vásárhelyi Török Sándor Strandfürdő és Gyarmati Dezső Sportuszoda munkáját.


 Július végétől még nem tudni, mi lesz a felállás. Elképzelhető, hogy pályázatot írnak ki, illetve egy ideig a helyettese viszi tovább a kft.-t, melynek 49 százalékban az önkormányzat, 51százalékban pedig a városi érdekeltségű HVSZ Zrt. a tulajdonosa.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!