Gyűjtik a búzát a Magyarok kenyeréhez

Hódmezővásárhely - Az idén immár harmadik alkalommal rendezik meg a Korinek László pécsi jogászprofesszor, egyetemi tanár által 2010-ben elindított Magyarok Kenyere programot, melynek lényege: hazánk összes megyéjéből, megyei jogú városából, valamint a Kárpát-medence magyar lakta településeiről felajánlott és összegyűjtött búzát (több 10 tonna) felhasználva augusztus 20-án Pécsett kenyeret sütnek.

Munkatársunktól

Mindent Vásárhelyről

A delmagyar.hu hivatalos Hódmezővásárhely Facebook-oldala, nem csak vásárhelyieknek.

Ezt, valamint a maradék több tonna búzát (utóbbit [namelink name="Böjte Csaba"] atya és gondozottjai kapják meg), jótékonysági célokra ajánlják fel.

A felajánlott gabona összegyűjtése Csongrád megyében is zajlik, és várhatóan ma szállítják el Hódmezővásárhely, Tiszasziget, Deszk, Ferencszállás, Kübekháza, Klárafalva önkormányzatai, a Szőregi Részönkormányzat, valamint a szegedi, makói, csongrádi, szentesi és vásárhelyi gazdák által felajánlott 61 zsáknyi, 32,5 mázsa búzát Kispál Ferencnek, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Csongrád megyei elnökének Erzsébeti úton lévő tanyájáról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!