High-tech körülmények közé kerültek a kocák: mintegy negyedmilliárdból készült el az új sertéstelep Mindszenten

Nagy István agrárminiszter és Farkas Sándor miniszterhelyettes avatta fel Mindszenten, a Tiszavirág-majorban Hevesi István gazdálkodó új sertéstelepét.

Kovács Erika

– A gazdaság alapjait a szüleim több mint 20 évvel ezelőtt rakták le. Az új sertéstelep épületét még édesapámmal terveztük meg, de a pályázat beadása és a megvalósítás már rám maradt. Az avatóünnepség édesapám halálának éppen a 3. évfordulójára esett – mondta el Hevesi István.


Megtudtuk, a zöldmezős beruházás tavaly februárban kezdődött. Az új istálló high-tech épület, szociális blokkot is tartalmaz. Építettek egy 80 kocás egyedi állást, ahol termékenyítéskor „ágynyugalomban" lehetnek a sertések, majd 30 nap után komfortos, csoportos tartásba kerülnek, ami mélyalmos megoldású. Az új, mintegy 1200 négyzetméteres istállóban párásításra, hőcserélésre is lehetőség van.


– Az utóbbi 5-10 évben a sertéstartás többet fejlődött, mint azt megelőzően 50 év alatt. Az épületben például 360 lux fényerőt biztosítunk. A megfelelő világítással azt érjük el, hogy jóval több érett petesejtjük lesz, jobbak az esélyeik a megtermékenyülésre. 


Hevesi István gazdaságába tavaly Franciaországból 40 tenyészkocasüldő és két kansüldő került vérfrissítés céljából. 

Fotó: Gila György

Fotó: Gila György

– A francia kocák 14,5 fialási átlaggal hálálták meg a gondoskodást és a jó körülményeket. Ez átlagosan 2, 2,5 malaccal több, mint a saját állomány átlagszaporulata.


A mintegy 240 millió forintos új létesítmény megvalósításához a mindszenti gazdálkodó 76,2 millió forint támogatást kapott, a többit banki hitelből finanszírozta. 


Az ünnepségen Nagy István agrárminiszter kiemelte, a sertéstartó telepek korszerűsítésére eddig 29 milliárd forint támogatást ítéltek meg a Vidékfejlesztési Programban. Ez 200 sertéstartó gazdaság fejlesztését tette lehetővé. 

Farkas Sándor miniszterhelyettes, a térség országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy az értékek megtartásában fontosak az olyan családi vállalkozások, amelyek komoly elkötelezettséggel és szakmai hittel gazdálkodnak.

Címkék#Mindszent

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!