Idén lesz tűzijáték Váráshelyen

Azt is eláruljuk, hol lesz majd augusztus 20-án a városi ünnepség.

Ebben az évben lesz tűzijáték augusztus 20-án Vásárhelyen, amely a tavalyi sikertelen tűzshow-t váltja és az ünnepségsorozat 5 napos lesz a 2018-as néggyel szemben – jelentette be tegnap sajtótájékoztatón Márki-Zay Péter polgármester. Elhangzott, pódiumbeszélgetéseket sem tartanak, nem is tervezik, a szervezését sem kezdték el. A helyszín a Kossuth tér, a Dr. Rapcsák András utca sétálóutca része és környékük, míg a városi ünnepséget hagyományosan a Szent István téren rendezik.


A kínálatból idén sem hiányozhat az operagála és a gasztroudvar, utóbbi főleg roma ételekkel, valamint ismét nagy szerepet kapnak a műsorban a helyi bandák, zenekarok, táncegyüttesek. A költségek 30-40 millió forint körül alakulnak majd – mondta a városvezető

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!