Immár "hetvenkedhet" Nagy Zsuzsa tanárnő, több mint 200 egykori tanítvány gratulált

Hétfőn ünnepelte 70. születésnapját Nagy Zsuzsa vásárhelyi kosaras, pedagógus. Családi körben köszöntötték, lufidekorációval lepték meg, laptopot, festményt, vérnyomásmérőt kapott ajándékba, és több mint 200 egykori tanítványa gratulált neki.

Imre Péter

– Eleinte nagyon rosszulesett, hogy hetessel kezdődik az éveim száma, de megbékéltem vele – mondta Nagy Zsuzsa vásárhelyi pedagógus, testnevelő. Hétfőn ünnepelte 70. születésnapját, csa­­ládi körben. Ajándékba lap­to­pot, festményt és az ilyenkor már nélkülözhetetlen vérnyomásmérőt kapott. Szerettei az évszámot és jókívánságot hirdető lufidekorációval lepték meg. Több mint 200 tanítványa gratulált neki e-mailben vagy személyesen.


Nagy Zsuzsa artista szeretett volna lenni, nem teljesült az ál­­ma, ezért testnevelő tanár lett. 1972-ben végzett a szegedi tanárképzőn. A kosárlabdázással forrt egybe neve szülővárosában. Vá­­sárhelyen a H. Medoszban, a HVSE-ben, Szegeden a Tanárképzőben játszott, az ifjúsági válogatottba is hívták, és 5 él­vonalbeli csapat akarta leigazolni, de városától nem tudott elszakadni. Tudását jellemzi, hogy az USA-ban járva a tereken pattogtató színes bőrű virtuózok is befogadták.

Fotó: Imre Péter

– Először nem lelkesedtek az ötletért, de mikor tapasztalták, nem vagyok analfabéta, azon veszekedtek, Suzy melyik csapatba álljon – mesélte. A Varga Tamás iskolában kezdett tanítani, 2007-ben ment nyugdíjba.

Az iskolát, irodáját is szívesen díszítette, fejlesztve a gyerekek szépérzékét.


– Párom 7 évvel ezelőtt hunyt el, sokáig maga alá temetett a gyász. A nővérem rábeszélt, men­­jünk el a Pick Szeged–Schaffhausen kézilabda-mérkőzésre. Ott megfeledkeztem a fájdalomról, a gyászról, fel­szabadultan szurkoltam. Az említett meccs óta ez megszűnt, azóta adok a pickeseknek magam készítette ajándékokat – mondta. Hozzátette, férje halála óta jobban leköti a különböző sportos figurák készítése, ez a hobbija.


– A család, így én is mindig mindent szívből csináltunk, ta­nári pályámon is így tettem. Ha adok, akkor kapok is, és nincs szebb a világon egy mosolygó gyereknél. Persze tanárként szigorú is tudtam lenni, ez kellett a sikerhez. Azok a szép pillanatok, amiket kapok tőlük, azok tartják bennem a lelket. Nem felejtem el: találkoztam egykori tanítványommal, aki a gyerekével sé­­tált. Autista a srác, és valamiért kedvetlen volt. Kérdeztem tőle, szereti-e a baglyokat. Csillogó szemmel válaszolta, hogy nagyon, így adtam neki pár olyan baglyos ajándékot, amit magam készítettem, majd azt mondtam: millió puszit küldök anyunak. Mosolyogva tartotta az arcát, adjak, és akkor majd ő átadja...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!