Ingyenes tanulás, képzés Nyitott-tan

Ingyenes tanulási lehetőséget, 20-30 órás képzéseket kínál a városban a Hódmezővásárhelyi Nyitott Tanulási Központ, mely azonnal használható, hasznosítható, versenyképes tudást ígér.

I.P.

A Szövetség az Életen Át Tartó Tanulásért (SZETT) szervezet az innovatív felnőttképzés úttörőjeként Nyitok programjában 20–30 órás ingyenes képzéseket biztosít a 16 és 64 év közötti fiataloknak, felnőtteknek. Az ország 52 helyszínén – köztük Hódmezővásárhelyen – érhető el a kötetlen, és talán furcsán hangzik, de a szerethető tanulás. Nyitott Tanulási Központjaikban felkészült munkatársak, oktatók várják az érdeklődőket.


A tanulóteret modern informatikai eszközökkel szerelték fel: okostábla, érintőképernyős notebookok és laptopok, és természetesen internetelérés. Olyan tanulási programokat kínálnak, melyek segítséget nyújthatnak a munkaerőpiacon való elhelyezkedéshez, boldoguláshoz. A jelentkezők tanulhatnak angolul, németül, oroszul, képezhetik magukat az informatikában, részt vehetnek kiskereskedelmi, logisztikai, gépipari, turisztikai, építőipari és az irodai munka területét érintő kompetenciafejlesztő képzéseken. Emellett szert tehetnek innovatív ismeretekre a pénzügyek, a vállalkozásindítás, az önmenedzsment és az állampolgári ismeretek terén – sorolta Ujhelyi Nelli, a marketing terület szakmai koordinátora.

Segíteni akarnak az embereknek hatékonyabban elhelyezkedni a munkaerőpiacon, vagy a már meglévő munkájukat sikeresebbé tenni. Az ingyenes képzési lehetőség vállalati szinten is igénybe vehető, amit a közelmúltban mutattak be a Hódmezővásárhelyi Nyitott Tanulási Központban. Ezen egy helyi sütőipari vállalkozás ügyvezetője a Vállalati kultúra és munkahelyi együttműködés, illetve az angol nyelvi képzés iránt érdeklődött. Egy másik cég képviselője kifejtette: munkatársai számára a Prezentációkészítés a gyakorlatban című tanfolyam lenne a leghasznosabb – elevenítette fel a szakmai koordinátor. A Tanulási Központ munkatársai hozzátették, a városban jelenleg az informatikai képzések a legnépszerűbbek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!