Játszótérre gyűjtenek a Csodaházban

Hódmezővásárhely - A Csodaházba járó 16 gyermekből 15 képtelen önállóan enni, inni, 13 pedig mozogni – érzékeltette a helyzetet Debreczeni-Beretzk László vezető. 5 évvel ezelőtt ezért is volt fontos, hogy megnyílt a vásárhelyi intézmény.

Török Anita

– 24 órás gondoskodást igényel a halmozottan, azaz értelmileg és mozgásban is sérült gyermek – kezdte a beszélgetést [namelink name="Bagi Szilvia"]. – Ikerterhességem volt. A babák oxigénhiányosan születtek. Gergő diszlexiás lett, Máté jóval súlyosabb károsodást szenvedett. Az orvosok nem biztattak. Azt mondták, egyedül még ülni sem lesz képes – mesélte a vásárhelyi édesanya. A 14 éves Máté, aki kezdetektől, azaz 2006 óta jár a Csodaházba, a halmozottan sérült gyermekekkel foglalkozó nappali intézménybe, rácáfolt erre. – Tud önállóan ülni, sőt járókerettel sikerül pár lépést tennie – jegyezte meg Szilvia, aki – több szülőtársával együtt – annak idején aláírást gyűjtött azért, hogy Vásárhelyen legyen egy olyan intézmény, ahová a Mátéhoz hasonló gyermekek járhatnak. Az édesanya szerint a fennállásának 5. évfordulóját ünneplő Csodaház nem csak azért fontos, mert szakemberek fejlesztik a gyerekeket. Segítségével a szülők szusszanásnyi időhöz jutnak, vagy munkát tudnak vállalni.

2 hónapot kapott, hogy eldöntse: otthon marad halmozottan sérült kislányával, és elveszti munkáját, vagy megpróbálja megoldani gyermeke elhelyezését, és visszamegy óvónőnek – mesélte egy másik édesanya, [namelink name="Csete Ildikó"], aki anno szintén küzdött a Csodaházért. 12 éves Kata lánya ugyancsak oxigénhiányos babaként született. Ildikó – a szülők többségéhez hasonlóan – magáénak tekinti az intézményt. Szilvivel együtt tevékeny részt vállalt a pénteki születésnapi rendezvény szervezésében. Utóbbi zárásaként többek között Rost Andrea operaénekes ad jótékonysági koncertet. Az este bevételét egy speciális játszótér építésére szeretnék fordítani – hallottuk Csete Ildikótól.

Játszótérre gyűjtenek a vásárhelyi Csodaházban. A szerző felvétele

Játszótérre gyűjtenek a vásárhelyi Csodaházban.
A szerző felvétele

A Csodaházba járó 16 gyermekből 15 képtelen önállóan enni, inni, 13 pedig nem tud egyedül mozogni – érzékeltette [namelink name="Debreczeni-Beretzk László"], az intézmény vezetője, milyen nehézség, felelősség hárul a szülőkre és az intézmény dolgozóira. Jelenleg 3-tól 24 éves korig fogadják a sérült gyerekeket, fiatalokat. A későbbiekben szeretnék, ha akár 60 évesek is igénybe vehetnék a napközi jellegű gondoskodást. A szülők úgynevezett gondozóház kialakításának ötletét is felvetették, ahol szükség esetén 24 órás ellátást kaphatnának a sérült gyerekek – árulta el a jövőbeni fejlesztési elképzeléseket Debreczeni-Beretzk László.

Születésnapi jótékonysági koncert

A szeptember 16-i rendezvény fővédnöke [namelink name="Schmittné Makrai Katalin"]. Délelőtt a városházán szakmai konferencia lesz, amelyen [namelink name="Réthelyi Miklós"] miniszter is tart előadást. Délután a családi programoké lesz a főszerep a Hódtói Sportcsarnokban, este a Fekete Sasba jótékonysági koncertre várják az érdeklődőket. A belépő mellett támogatójegyet is lehet vásárolni a polgármesteri hivatalban. Akik szeretnék támogatni a Csodaházat, a 12068009-00177456-00100005-ös bankszámlaszámra juttathatják el adományaikat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!