Kettős vásárhelyi siker a filmszemlén

Két hódmezővásárhelyi dokumentumfilmet is láthatott a közönség Balatonszemesen, a X. Bujtor István Filmfesztiválon. Mindkét film különdíjat kapott.

Kovács Erika

Varga Árpád Zsolt A Születés Jo­­gán! című 108 perces dokumentumfilmje Czene Ferenc kun­­ágotai 56-os menekült életútját mutatta be. A rendszervál­tozás után ugyanúgy tért vissza Magyarországra, mint ahogy elment: átszökött a határon. Varga Árpád Zsolt 8 évig készítette a filmet. Az alkotást „A legjobb portréfilm" különdíjjal jutalmazta a zsűri.

Fotó: Pataki Kászon

Fotó: Pataki Kászon


Az alkotó elmondta, szeptemberben készül el a film angol változata, októberben Los Angelesben is bemutatják, majd külföldi fesztiválokra is benevezi.


Pataki Béla Cseresnyés emlékezet című filmjét is különdíjjal jutalmazták. A tehetséges ta­­nyai tanulók otthona 1938-ban jött létre. Móricz Zsigmond és Németh László író is támogatta a kezdeményezést. Németh László az 1942-ben bemutatott Cse­­resnyés című drámájának teljes bevételét az intézménynek ajánlotta fel, így kapta a nevét a kollégium. A dokumentumfilmet az alapítás 80. évfordulójára készítette a kollégium nevelőtanára, Pataki Béla.


A rendező elmondta, tavaly há­­rom filmszemlén is bemutatták a Cseresnyés emlékezetet: a Göcsej Filmszemlén, az Ars Sacra Filmfesztiválon és a Lakiteleki Filmszemlén. Az őszi budapesti Wekerlei Cégér Filmfesztiválra is benevezte.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!