Kilakoltatásokra készülnek

Hódmezővásárhely - Lakbértartozás miatt 21 embert már kitettek Vásárhelyen városi tulajdonú bérlakásból. A közelmúltban újabb 160 felszólító levelet postázott az önkormányzat, közülük 13 lakót fenyeget reálisan a kilakoltatás.

Imre Péter

Újabb 13 vásárhelyi önkormányzati tulajdonú lakásban élő bérlőt fenyeget a kilakoltatás – derült ki Antal Istvánnak, a lakosságszolgálati iroda vezetőjének közgyűlési beszámolójából. Korábban már 76 bérlőnek küldtek felszólító levelet, rendezze hátralékát. Közülük 45 fizetett – köztük a legnagyobb, 450 ezer forintos tartozást felhalmozó is –, 21-től pedig visszavette a lakást a város. Május 20-áig közel 4,2 millió forint lakbért, üzemeltetési költséget törlesztettek, többen kértek részletfizetési kedvezményt.


A kintlévőség csökkent, de még mindig – pontosan a május 26-i állapotok szerint – 5,97 millió forintot tesz ki. Ezért a lakosságszolgálati iroda újabb 160 felszólító levelet postázott. (Összesen 653 ingatlanja van a városnak.) Ez szinte minden olyan városrészt, utcát érint, ahol városi tulajdonú bérlakás van, például: Szabadság tér, Dobó Katalin, Janáki, Lázár, Szegfű és Kaszap utca – tudtuk meg [namelink name="Markó Csaba"] kabinetfőnöktől.

 

A Fészek lakásaiba már biztosan nem költöznek új bérlők - a házat lebontják. Fotó: Imre Péter

A Fészek lakásaiba már biztosan nem költöznek új bérlők – a házat lebontják. Fotó: Imre Péter

A legkisebb tartozás mindössze 1 havi, ami 10-től 18 ezer forintig terjedhet, de akadnak 100 ezresek, sőt, több százezerre rúgók is. A legnagyobb felhalmozott hátralék meghaladja a 800 ezer forintot. Az összegeket a levelek kézhezvételétől számított 8 napon belül kell rendezni, részletfizetés ezúttal is kérhető.


A kilakoltatással felszabaduló lakásokat elvileg felajánlhatják csereingatlannak a lebontásra ítélt, Zrínyi utca 12–14. szám alatti, Fészek nevű társasház lakóinak. Markó Csaba a felvetésre annyit reagált: az ingatlanok sorsáról minden esetben a Nagy Ernő MSZP-s önkormányzati képviselő által vezetett Lakásügyi Tanácsadó Testület dönt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!