Lázár János: Jövőre új rendszer lesz

Hódmezővásárhely - Hódmezővásárhely polgármestere szerint több szempontból is mintát ad az országnak a város. A parlamenti Fidesz-frakciót vezető képviselő szerint jövő júniusra "összeáll" a rendszer, és kiderül, jobban működik-e az új Magyarország. Lázár Jánost év végi összegzésre kértük.

Sulyok Erzsébet

– Nem emlékszem, hogy Vásárhelyen ilyen mértékű beruházások lettek volna, mint amelyek most vannak folyamatban; ennyit számít, hogy kormánypárti a polgármester?
– Valóban érzékelem, hogy a kormány szövetségesként tekint ránk, és azt is sokszor elmondtam korábban, amikor az ambícióimról kérdeztek, hogy kormánypárti polgármester szeretnék lenni... Büszke vagyok rá, hogy tudunk élni a lehetőségekkel, és megpróbáljuk élhetőbbé tenni a várost. Ebben az évben 8 milliárdos beruházási hullám indult, ebből 6,5 milliárd az állami támogatás. Jelenleg, így az esztendő vége felé 1,8 milliárdnyi beruházás van folyamatban. Leginkább az innovatív jellegűekre vagyok büszke, hogy példát mondjak, Hódmezővásárhely az első olyan város, ahol a komplett közvilágítás LED-es technológiával megy: kevesebb a fogyasztás, és mivel a Magyar Villamos Művektől vesszük az áramot, nem függünk külföldi szolgáltatótól. Közel áll a szívemhez a belvárosi rekonstrukció is, mert a stílus és a minőség jegyében megújuló központ nagymértékben javít a város kiállásán, megítélésén, és élhetőbbé teszi Hódmezővásárhelyet a lakói számára. Pontosan tudom persze, hogy a személyes életkilátások nem könnyűek ma Magyarországon, ahogyan a mi városunkban sem. Napi szinten érzékelem, milyen nehéz a megélhetés sokak számára. Tudom, hogy van igazsága a kritikának, hogy miért költünk ennyit téglára, malterre, flaszterre, ahelyett, hogy az embereknek adnánk, mégis azt gondolom: polgármesterként az a dolgom, hogy az emberek számára a saját otthonukon, a kapujukon kívüli világot próbáljam élhetőbbé tenni. Parlamenti képviselőként pedig az, hogy a kapujukon belüli életviszonyokat, a személyes egzisztenciájukat igyekezzek javítani. A kettő kiegészíti egymást.

– Vagy nem. Például gyakran és büszkén mondja, hogy mintaszerű oktatási rendszert építettek ki Vásárhelyen – most meg viszi az állam.
– Nincs ellentmondás. Szívós munkával és konfliktusok árán, de sok mindent be tudtunk vinni a köznevelési törvénybe, ami Vásárhelyen bevált és működik. Kérni fogjuk, hogy működtetésre visszavehessük az iskolákat. Szeretném, ha – mint annak idején az integráció – ez is egy vásárhelyi mintaprogram lenne: hogyan lehet jól szervezni az oktatás tartalmát, menedzsmentjét, ellenőrzését meghatározó állam és az üzemeltető épülettulajdonos önkormányzat együttműködését.

Lázár János: Most az a feladat, hogy úgy legyünk hatékonyabbak, hogy a demokrácia ne csorbuljon. Fotó: Frank Yvette

Lázár János: Most az a feladat, hogy úgy legyünk hatékonyabbak, hogy a demokrácia ne csorbuljon. Fotó: Frank Yvette
– Rengeteg módosító javaslata volt a törvényhez; elégedett a végeredménnyel?
– Számomra a fölzárkóztatás szempontjai-föltételei az elsők: ilyen a 3 éves kortól kötelező óvodáztatás, az egész napos iskola, a mindennapos testnevelés. Vásárhelyen a gyerekek 90 százaléka 3 éves korától óvodába jár, iskolaotthonos oktatás van és – 3 éve – mindennapos testnevelés. A saját szememmel látom, milyen jó hatást tesz a nehéz sorsú családokra az egész napos iskola, mekkora esélyt kínál a hátrányos helyzetű gyerekeknek! Nyilván majd csak 10–15 év múlva lehet mérni az eredményeket, de a szándék az volt, hogy megpróbáljuk kiküszöbölni az oktatási rendszer legkirívóbb igazságtalanságát: a szegregációt, azt, hogy a születéskori, kisgyermekkori hátrányokat nemhogy kiegyenlítené, hanem fölerősíti.

– Hogyan jön be ebbe a képbe a fizetős bölcsőde?
– Először is: ne keverjük össze a bölcsődei ellátást, egy szociális juttatást az oktatással. Legjobb lenne, ha nem lenne egzisztenciális kényszer a bölcsőde, de még az. Úgy gondolom viszont, hogy a rászorulók számára legyen ingyenes, aki pedig tud, az fizessen érte.

– Szociális érzékenységre vallanak a szavai, és azt mondja, képviselőként az emberek személyes jobblétéért igyekszik tenni. Csakhogy a 16 százalékos egységes adókulcs nyertesei kizárólag a legnagyobb jövedelműek.
– Amennyiben nem feledkezünk meg a családokat vagy a vállalkozásokat segítő adókedvezményekről, amelyek a társadalom széles körét érintik, elfogadom, van némi igazság abban, amit mond. Azonban az adórendszer átalakítása többéves folyamat, amely során az esetleges hangsúlyeltolódások el fognak tűnni. Senki nem lehet vesztese, és senki nem kaphat több kedvezményt az átszervezés során. Az a közép- és felső-középosztálybeli például, aki az adózási szisztéma nyertese, nem részesülhet ugyanazon szociális juttatásokból, ingyenes bölcsődei ellátásból vagy közétkeztetésből, mint a rászorulók. Miért kapok én családi pótlékot? Tudom persze, mások szerint a gyerek kapja. De én arra hajlok, hogy ezen változtatni kell. Arra hajlok, hogy aki egy adópolitika kedvezményezettje, az segítsen a közösségen. Vásárhelyen kezd kialakulni a szolidaritás kultúrája: a helyi karácsony 3 millió forintját például a helyi középosztály finanszírozta!

– Némi presszió hatására?
– Vállalom ezt. Nincs szemernyi lelkiismeret-furdalásom sem emiatt. Igen, amíg kell, nyomásgyakorlással, biztatással, sőt inszinuáció árán is – például nyilvánosságra hozom, ki nem segített –, de igyekszem kialakítani a szolidaritás kultúráját.

– Már csak azt nem értem, miért nem a társadalmi szolidaritást érvényesítő törvényeket gyártják? Miért nem a vagyonadóval foglalkoznak – mondjuk a jegybank helyett?
– Összefüggésben vannak, pénz-pénz, mondanám némi szarkazmussal. Azzal azért nem vádolhat, hogy kevés dologgal foglalkozom... Komolyra fordítva: 2012 júniusára ebben az országban minden megváltozik. Utána következik egy konszolidációs, nyugodtabb időszak.

– Ez mit jelent? Milyen lesz az ország?
– Más. Új típusú. Azt kell látni, hogy aki legutóbb elment szavazni, az mind változást akart. Úgy vélem, az 1990-től 2010-ig tartó 20 év a rendszerváltás ideje volt, most a tanulságok összegzésének és az ebből következő változtatásoknak az ideje van. Reményeim szerint az eredmény: sokkal egyszerűbb, átláthatóbb, világosabb viszonyok, hatékonyabb, gazdaságosabb, versenyképesebb rendszer.

– Államosítás, központosítás, egy kézből irányítás; nyilván olcsóbb és hatékonyabb is, mint a fékek és ellensúlyok bonyolult és drága rendszere.
– Nem tűnnek el a garanciák. Nézze: 1990-ben az volt a legfontosabb, hogy kellő garanciái legyenek a demokráciának, meg lehessen akadályozni a diktatúra visszatérését. A hatékonyság, a teljesítmény szempontjai nem tudtak érvényesülni. Most az a feladat, hogy úgy legyünk hatékonyabbak, hogy a demokrácia ne csorbuljon. A világ minden országában komoly dilemma manapság: versenyképesség, vagy nagyon sok fék és ellensúly. 20 éve nálunk a demokratikus létezés volt a kérdés, most pedig egy gazdasági dilemma elé van állítva az ország. A hatékonyabban, szervezettebben működő állam azonban nem jelenti a demokratikus garanciák eltűnését. Mondok példát: Vásárhelyen kizárólag lelkiismereti alapon foglalkozott a közgyűlés az iskolai szegregáció megszüntetésével. Senki sem kötelezett minket arra, hogy az integrációt megvalósítsuk. Más települések szocialista irányítású testületeiben – most nem a megyéről beszélek – nem működött a lelkiismeret. De nehogy már egy testület hangulatán múljon, milyen sorsa lesz a gyerekemnek! Ilyen szempontból beszélek én hatékonyságról, maga pedig ugyanezt központosításnak nevezi. Nem lehet egy országban 3200-féle oktatási rendszer! Nem lehet túlburjánzó bürokrácia. El kell egyszer dönteni, ki finanszírozza az egészségügyet. Muszáj az államnak néhány érték érvényesülését elérnie, legyen ez a család védelme, a gyerekek egyenlő esélye, a munka becsülete. Azt mondom, elválik majd, hogyan áll össze ez az új rendszer. És ha nem jól működik, ha rossz a kormányzás, el lehet zavarni a kormányt. Ez a demokrácia.

– Térjünk vissza a jelenbe és Vásárhelyre: segít az állam az adósságtörlesztésben is?
– Szerencsések vagyunk, hogy túlnyomórészt fejlesztésekre vettünk föl hitelt, és az állam akceptálja a fejlesztési célokat. Így az év utolsó napjaiban 3 milliárddal csökkentjük a város adósságállományát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!