Légpuska, paintball, játékos aknakeresés: nyílt napot tartottak a vásárhelyi laktanyában - fotók

A vásárhelyi Zrínyi Miklós Laktanya szélesre tárta kapuit csütörtökön, NATO- és nyílt napra várta az érdeklődőket. A gyerekek sok mindent kipróbálhattak, a programban eskütétel is volt. A NATO idén 70 éves, hazánk pedig 20 éve csatlakozott a szervezethez.

Imre Péter

– Színvonalas program, tavaly is eljöttünk és a gyerekek, Miklós és Hunor nagyon élvezik. Kíváncsiak a gépekre és arra, hol dolgozik az édesapjuk – mondta Elek-Bacsa Angéla, egy katonafeleség. Az idősebb, a 4 éves Miklós tétovázott, végül nem válaszolt arra a kérdésre: apuhoz hasonlóan ő is katona szeretne-e lenni? Bizonyára még nem döntötte el.


Ebben segíthetett neki és több fiatalnak a vásárhelyi Zrínyi Miklós Laktanyában csütörtökön rendezett NATO- és laktanyai nyílt nap. A program zenés nyitánnyal, gyepshow-val indult a Kovács István őrnagy dirigálta helyőrségi zenekar előadásában.

 

– Az idei nyílt nap abban különbözik a többitől, hogy a NATO is szerepet kapott benne, például a középiskolások NATO-ismereti vetélkedőjével. Kiállítás nyílt Hét évtized a békéért és szabadságért címmel, a pedagógusok konferencián vehettek részt, melyen a honvédelmi nevelés iskolai szerepéről hallhattak

– sorolta a szervező, Hazadi János őrnagy. A Húsz év szövetségben, biztonságban című konferencián több előadás hangzott el hazánk és a NATO kapcsolatáról.

Nyílt napot tartottak a vásárhelyi laktanyában - GALÉRIA. Fotó: Török János

A laktanya minden évben egyszer megnyitja kapuit a civilek, a családok, a gyerekek előtt, ilyenkor a hozzátartozók is eljönnek és megnézik, hol dolgozik apa, anya, a feleség, a férj. Óvodai, iskolai csoportokat is láttunk, a legkisebbek babakocsival érkeztek. Az álcafestésben rohangáló fiúk, lányok beültek a katonai járművekbe, kipróbálták, milyen légpuskával és paintball-puskával lőni, a játékos aknakeresés is népszerű volt. Nagy sikert aratott a harcászati bemutató – hagos durranásokkal, puskaropogással, színes füsttel –, amely egy összecsapást szimulált, valamint a fegyveres alaki bemutató. Megismerkedhettünk a tábori ellátó pontokkal és azzal, hogy tábori körülmények között miként készíthetünk ebédet, illetve a legújabb hadrendbe állított, a régit váltó pisztolyokkal és gépkarabélyokkal.

Nyílt napot tartottak a vásárhelyi laktanyában - GALÉRIA. Fotó: Török János

– Gyermekeim édesanyja, Anna most teszi le a katonai esküt – árulta el a három, 3, 4 és 6 éves gyerkőccel érkező vásárhelyi Szabó Sándor. – Szétnéztünk, a kicsik minden járműbe bemásztak, de az eskütételt várják a legjobban. Figyeljetek, mindjárt jön anya! – figyelmeztette őket Sándor.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!