Lezárult a vizsgálat a kombájnos baleset ügyében

Hósmezővásárhely - Meggondolatlan volt, amikor nem állította le a kombájnt – ismerte el az a vásárhelyi fiatalember, akinek hetekkel ezelőtt a gépbe szorult a keze, amelyet amputálni kellett. A megyei munkavédelmi felügyelőség lezárta a vizsgálatot: a munkáltató Hód-Mezőgazda Zrt. nem felelős a történtekért.

Török Anita

Mindent Vásárhelyről

A delmagyar.hu hivatalos Hódmezővásárhely Facebook-oldala, nem csak vásárhelyieknek.

– Ha tehetném, akkor már holnap munkába állnék – mondta lapunknak az a 28 éves vásárhelyi fiatalember – kérte, ne írjuk le a nevét –, aki hetekkel ezelőtt aratás közben súlyos balesetet szenvedett Vásárhely határában, Kútvölgynél. Megírtuk: a Hód-Mezőgazda Zrt. dolgozójának a keze az aratógépbe szorult, amputálni kellett a csuklójáig. A balesetről nem akart beszélni. Az egygyermekes édesapa azt viszont elmondta: nagyon sok erőt ad neki családja, rokonai, barátai, munkáltatója, kollégái támogatása.

– Nagyon sokan állnak mögöttem, amit köszönök. A múlttal nem akarok foglalkozni, csak a jövővel – jegyezte meg a fiatalember, aki már elhagyta a szegedi klinikát, otthonában gyógyul. Időközben lezárta a baleset vizsgálatát a megyei kormányhivatal munkavédelmi felügyelősége.

– Elismerte, hibázott, hogy nem állította le a kombájnt, amikor a fosztóhengerek közül ki akarta szedni a beszorult csattanó maszlagot – közölte [namelink name="Majláth Mihály"] munkavédelmi igazgatóhelyettes.

– Tisztában volt azzal, hogy ha nem sikerült a kombájn fülkéjéből automatikusan megoldani a fosztóhengerek eltömődését, akkor le kell állítani a gépet. Felmászott a kombájn tetejére, ahol a forgó hengerek elkapták a kesztyűjét, behúzták a csuklójáig a kezét. Meghallgatásán azt mondta: meggondolatlan volt, a munkáját szerette volna megkönnyíteni azzal, hogy így tisztítja meg a gaztól a fosztóhengereket – magyarázta Majláth Mihály. A vizsgálat azt is megállapította: a történtek miatt nem hibáztatható a munkáltató, a Hód-Mezőgazda Zrt. A munkavédelmi hatóság nem is állapított meg semmilyen szankciót a céggel szemben.

– Mindannyian tudtuk, a cég vétlen, mégis nagyon sajnáljuk, hogy kollégánk maradandó sérülést szenvedett, elvesztette jobb kézfejét. Mivel a fiatalember már tanuló kora óta itt dolgozik, közel 10 éve egyik elismert, ügyes szakemberünk, a baleset különösen fájdalmasan érintette a kollektívát – mondta [namelink name="Antal Gábor"], a Hód-Mezőgazda Zrt. vezérigazgatója megkeresésünkre.

– Ha azonos munkakörbe nem is tudjuk visszahelyezni, mindenképpen találunk neki munkát. Az átmeneti időszakban is segítjük a családot. Mivel az orvosi beavatkozás a körülményekhez képest nagyon jól sikerült, fiatal, erős, egyébként egészséges, jól gyógyuló szervezetről van szó, ezért a művégtag tekintetében is több lehetőség felmerült. Igyekszünk támogatni, hogy a lehető legjobb megoldás születhessen, egyeztető megbeszélést kezdeményeztünk a művégtagkészítő cég szakemberével. Amennyiben szükséges, anyagilag is segítünk abban, hogy a lehető legteljesebb életet élhesse – tette hozzá a vezérigazgató.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!