Már alapoznak a vásárhelyi sportcsarnoknál

Hódmezővásárhely - A Vásárhely belvárosában épülő új sportcsarnokot és mélygarázst 2008 szeptemberétől vehetik birtokba a helyiek. Az Örökségvédelmi Hivatal által elrendelt régészeti feltárások augusztus végére befejeződtek, most az alapozásnál tart a kivitelező cég.

Imre Péter

A vásárhelyi közgyűlés már 2005-ben tárgyalt egy új sportcsarnok építéséről, és tavaly áldását adta a beruházás megindítására. A munkák az idén nyáron régészeti feltárással kezdődtek. Az új, a belváros szívében, az Eötvös József Szakközépiskola és a volt Központi Általános Iskola udvarán létesítendő sportcsarnokra nagy szükség van. A Hódtói Sportcsarnokot régen kinőtte a város, az Eötvös-tanulók pedig két összenyitott tantermet használtak a testnevelés órákon.

Az alapozási munkálatokkal a héten végeznek a sportcsarnok és mélygarázs építési területén. Fotó: Tésik Attila
A 2500 négyzetméteres csarnokban tizenöt sportágat űzhetnek majd a diákok és a városlakók, a publikum pedig négyszáz férőhelyes lelátóról figyelheti a mérkőzéseket. A három részre osztható küzdőtéren – egyszerre három tanóra tartható – helyet kap egy nemzetközi meccsek lejátszására is alkalmas kosárlabdapálya. A csarnokban lesz még hat öltöző, két szertár, orvosi és tanári szoba, valamint kondi- és fitneszterem, és a létesítmény egyéb, nem sportos eseményeknek is otthont ad majd. A sportcsarnok alatt alakítják ki a mélygarázst, amelyben az elképzelések szerint kilencven autó parkírozhat.

Régészeti leletek

Az Eötvös József Szakközépiskola és a volt Központi Általános Iskola közös udvarán, mintegy 2500 négyzetméteren először a régészek dolgoztak. Az önkormányzat által finanszírozott feltárási munkák során török kori, illetve XVIII–XIX. századi település maradványaira bukkantak. A föld csontokat, cserepeket, kovakövet, vasból készített eszközöket, lószerszámokat, gyöngyházdíszes kést, kerámia- és üvegedényeket rejtett, de találtak pénzérméket is, amelyek a Tornyai János Múzeum tárlatát bővítik.

– Október elején kaptuk meg az építési engedélyt, akkor kezdhettünk hozzá a munkához – válaszolt [namelink name="Nagy Csaba"], a K-Art Építész Stúdió Kft. beruházásért felelős épület-létesítmény vezetője. – Pillanatnyilag az alapozásnál tartunk, ezzel a tervek szerint a héten végzünk. Ezt követően kezdődik a pinceszerkezet kialakítása, a födém építése, a mélygarázs szerkezete november végére, december elejére elkészülhet. Ezután jöhet a felszíni munka, a részben könnyű, részben hagyományos szerkezetű sportcsarnok felépítése. A határoló falak monolit, vagyis helyszínen betonozott vasbetonból készülnek, míg a tető könnyűszerkezetes acél lesz, szendvicspanel héjazattal. Szeretnénk 2008. szeptember 1-jén átadni az épületkomplexumot.

Az úgynevezett PPP-konstrukcióban épülő új sportcsarnok használatáért a város 15 évig fizet bérleti, illetve szolgáltatási díjat az építtető, üzemeltető K-Art Építész Stúdió Kft.-nek – így térül meg a több mint 700 millió forintos beruházás a befektetőnek –, és azt követően Vásárhely tulajdonába kerül a létesítmény.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!