Meggyalázzák a sírokat olvasónk szerint - őzek pusztítják a csokrokat a katolikus temetőben

Ami az őzeknek fogyasztható, azt megeszik a vásárhelyi katolikus temetőben. Egy magasabb, ép kerítés oldhatja meg a problémát.

– Borzasztó érzés, amikor meglátom, hogy már csak a csonkja, a szára maradt az előző napi virágcsokornak – mondta elkeseredetten a vásárhelyi katolikus temetőben Varga Istvánné az őzek pusztításáról. Huszonegy évesen elhunyt fia sírját gondozza. – Mindennap itt vagyok. Már csak azt adhatom neki, hogy szép legyen a sírja – tette még hozzá.

Vígh Jánosné Margitka  az őzek által lelegelt csokrokkal. Fotók: Imre Péter

Az őzek garázdálkodása rendszeres. Erre most Vígh Jánosné Margitka hívta fel a figyelmünket, ő férje nyughelyét látogatja, és ha csak teheti, friss virágot helyez el rajta.

 

– Nem sokáig marad meg, és már a kardvirágra is rászoktak, eddig azt nem ették. Nem félnek az embertől, megszokták a közelségünket. Nemegyszer dübörgésre lettem figyelmes, és amikor hátranéztem, láttam, hogy őzek gázolnak keresztül. Mindent felborítanak, olykor összetörnek, temetés után a koszorúból is kieszik a virágot. Meggyalázzák a sírokat – jelentette ki.


Nagy Lászlóné Valéria azt említette, sírógörcsöt kap, amikor meglátja, mi maradt a csokrokból. – Többen az őzek miatt már csak selyemvirágot tesznek a sírra. Akkor jönnek a tolvajok – toldotta meg.

Az egyik lyuk a kerítésen. Itt is bejárnak az őzek a sírkertekbe.

– Ismerjük a problémát, a sírkert látogatói rendszeresen elmondják – közölte Korsós Attila, a katolikus temető gondnoka. – Vadásszal is konzultáltunk, azt mondta, kilőni nem lehet az egyedeket, mert a temető lakott területen van. Olyan ötletet is kaptunk, hogy tegyünk ki bizonyos közönként emberi hajat, ez a szag távol tartja őket. Ebben nem hiszek, pár méterre tőlem is állt már őz. Egyébként nekik ez nem temető, hanem a természet része – mondta a csősz. A patások a Jókai utcáig is elmerészkednek, egyiküket el is gázolta egy autó.

 

Elmondta még: a lyukas kerítés az önkormányzat által kezelt evangélikus sírkertnél húzódik – egy területen van a katolikus, a görögkeleti és az evangélikus –, ott a nádas környékén pihennek az őzek. Szerinte a város segíthetne. A megoldás az átjáróhelyek megszüntetésén túl a kerítés magasságának növelése lehetne, mert a jelenlegi közel 150 centiset könnyedén átugorják a megriadt állatok.

Más sírokon is  tapasztalható az őzek éhsége, pusztítása.

– A területünkhöz tartozó kerítéseket rendszeresen felügyeljük, javítjuk – mondta a katolikus temetőt üzemeltető Kegyeleti Kft. vezetője, Varga György. Példaként hozta fel a Vámház utca felőli részt, ahol lyukat vágtak, és ott közlekedtek az emberek. Ma azt a szakaszt szögesdrót védi. – Az őzprobléma megoldása sajnos komplikált. Ahol a hibás kerítések húzódnak, ott területileg több egyház érintett: az evangélikus, a görögkeleti, a református az egykori, már lezárt Arany-temetővel és a katolikus.


Első körben négyük képviselőinek kellene leülni egyeztetni és mindenki érdekében közös megoldást találni. Mi minden jó ötletre nyitottak vagyunk – zárta Varga György.







 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!