Megújul a Hősök tere Vásárhelyen

Hódmezővásárhely - Megújul a Hősök tere Vásárhelyen, ahol 2 új körfogalmat, buszmegállót és fedett kerékpártárolót is kialakítottak.

Munkatársunktól

A közösségi közlekedés fejlesztésére nyert támogatást a város. A mintegy 180 millió forintból nemcsak a Hősök tere szépült meg, hanem többek között Batidán, Szikáncson, Kútvölgyön és Erzsébeten is megújulnak a buszvárók – hallottuk a polgármesteri hivatal városfejlesztési irodájának vezetőjétől. A Hősök terén, az Ady Endre út–Kodály Zoltán utcai körfogalomnál már az utolsó simításokat végzik a munkások. A Tóalj utca–Szőnyi utcai csomópontnál a kopóréteg hiányzik az útról. A Hódmezővásárhelyi Vagyonkezelő és Szolgáltató Zrt. ugyanis nyert a termálvíz hasznosításának bővítésére, és a körforgalom alatt futnak majd a csövek.

Két gyalogátkelő kialakítását is tervezik az Ady Endre–Bartók Béla utca találkozásánál (Török Sándor Strandfürdő) és a Szentkirály–Tóalj utcánál (Mol-benzinkút). A beruházás várhatóan mintegy 16 millióba kerül, és a tervek szerint még az idén elkezdődik a kivitelezés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!