Hallgassa élőben!

Mi lesz az Emlékpontban?

A vásárhelyi közgyűlés mai ülésén dönt a helyi Emlékpont építészeti munkáival kapcsolatos nyilvános közbeszerzési pályázat kiírásáról. A kutatóknak pedig – az anyaggyűjtés mellett – most többek között azt is tisztázniuk kell, kiállítható-e olyan fotó, amelynek nyilvánosságra hozatalához valamelyik szereplő nem járul hozzá, s mi a teendő a még élő emberek nevét is feltüntető dokumentumokkal.
Az Emlékpont leendő épülete. Erősítik az alapját Fotó: Schmidt Andrea

Be lehet-e mutatni majd az Emlékpont – Fél Évszázad Vásárhely Humán Oktatási Központ múzeumi részében olyan dokumentumot, mely arról szól, hogy kit mikor bocsátottak el egy korabeli vállalattól, s az aláírók még ma is élnek? Be lehet-e mutatni valakinek a fényképét a beleegyezése nélkül? Ha igen, milyen feltételek teljesülése esetén? Ilyen kérdések is felvetődtek az Emlékpont múzeum leendő anyagának, azaz Hódmezővásárhely 1945 és 1990 közötti történetének kutatóiban. A csoport legutóbbi összejövetelén elhangzott: mindezt még tisztázni kell. A Schmidt Mária történész irányításával és szakmai elképzelése alapján dolgozó, zömében vásárhelyi helytörténészekből álló csapat szorgalmasan dolgozik, hogy a város fent nevezett ötven esztendejének főbb eseményeit, az itt élők egyéni sorsait, a köz- életet, az oktatást, a pártéletet, az ipart és a mezőgazdaságot a maga valójában, a vásárhelyiek életén, sorsán keresztül mutassa be. Eddig százan mondták el saját élettörténetüket, illetve családjuknak a korszakhoz kapcsolódó sorsát.

Schmidt Mária leszögezte, azért az egyéni sorsokon keresztül szeretnék ábrázolni Hódmezővásárhely ötven esztendejének történetét, mert a

A volt munkásőrparancsnok szerint

Tóth Sándor, az egykori Szántó Kovács János munkásőr zászlóalj utolsó parancsnoka nem örülne, ha a megkérdezése nélkül tennék ki a fényképét a leendő Emlékpont-kiállításon. A harminc évig munkásőrként, tizennyolc évig parancsnokként szerepelt Tóth Sándor szerint ugyanis nem mindegy, milyen környezetbe, összefüggésbe kerülne az a fotó. Ugyanakkor azt is hozzátette: dokumentumaikat annak idején a múzeumnak adták át.  

megpróbáltatások és a korszak kedvezőtlen politikai és egyéb körülményei ellenére sokan megőrizték szüleik, nagyszüleik polgári, parasztpolgári hagyományait. Lázár János polgármester, országgyűlési képviselő szerint jelentős előrehaladás történt az Emlékpont ügyében.
A közgyűlés a mai rendkívüli ülésén dönt arról, hogy kiírja a nyilvános közbeszerzési eljárást a múzeum-létesítés építészeti munkáira. Az Emlékpont terveit F. Kovács Attila Kossuth-díjas építész már elkészítette, Sándor János vezető tervező közreműködésével.

A város az Andrássy úti épület rehabilitációját már elkezdte, az Építészmester Rt. végzi az alaperősítéssel kapcsolatos munkálatokat. Erre több okból is szükség lehet. Az egyik, hogy a népkerti szoborparkból elszállítják, s a tervek szerint az Emlékpont belsejében állítják majd fel Szabó Iván szovjet hősi emlékművét, azaz az „Iván-szobrot”. A leendő ötszáz négyzetméternyi alapterületű Emlékpontban helyezik majd el a korszakot feldolgozó kutatási anyagot, azaz az ipar-, életmód- és párttörténet mellett a gyárak, erőszakszervezetek krónikáját bemutató tanulmányokat, dokumentumokat, s a politikatörténet eseményeit. Az elkészített száz interjút vágatlan formában őrzik meg az utókornak.

Az Emlékpontot a város az oktatási funkció mellett a helybeliek agórájának is szánja. A tervek szerint februárban nyitják meg.

Hirdetés
Ismét keresik Magyarország legvirágosabb településeit!
Hitükről vallottak a hírességek Szegeden
Hazánk ad otthont szeptember 5. és 12. között a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak. A katolikus világesemény népszerűsítését a bibliai 12 apostol mintájára 12 hírnök végzi országszerte.
Falatnyi bikiniben mutatta meg tökéletes testét Weisz Fanni
Órási mennyiségű lájkot és bókot zsebelt be Weisz Fanni legutóbbi fotójáért, amelyen feszes testét egy falatnyi bikiniben mutatta meg.
Szent Iván-éji tűzugrás Apátfalván
Wales Bale kihagyott 11-ese ellenére is legyőzte Törökországot
Az első félidőben Ramsey a harmadik nagy helyzetéből szerzett vezetést. A törökök ismét kikaptak.
Az Auchan vaníliás jégkrémet vont ki a forgalomból
Az érintett termék 2023 áprilisi minőségmegőrzési idővel, LPL 1091-es tételszámmal és 314 gramm nettó tömeggel rendelkezik.
Gregus Mátéra emlékeztek Székkutason - Fotók
Százhatvan évvel ezelőtt született Székkutas létrehozója, Gregus Máté, a homoki apostol a Vásárhelyi-Puszta ügyeinek képviselője.