Mindent visznek a tolvajok, ami mozdítható, padot loptak a vásárhelyi katolikus temetőből

Vásárhelyi olvasónk azzal kereste meg lapunkat, hogy szülei és nagyszülei síremléke elől ellopták a padot a katolikus temetőben. A sírkertben gyakran tűnnek el a virágok, vázák, sőt, sírokra tett relikviák is.

Imre Péter

– Hétfőn fedeztem fel, hogy a katolikus temetőben szüleim és nagyszüleim síremléke elől elvitték a 35 éves padot. Csodálkoztam is, hogy pont az kellett a tolvajoknak, a környéken sokkal jobbak is vannak – mondta a vásárhelyi Simon Sándor, aki szerint a tolvajok legalább ketten voltak a pad súlya miatt.


Nem tudta, hová, kihez for­­duljon, milyen lépéseket te­­gyen, de az esetet mindenképpen nyilvánosság elé akarta tárni.


– Mindenféle lopást elítélek, de a temetőit különösen, mert az kegyeletsértés. A halottakkal és a hozzátartozókkal szemben is tapintatlanság, fel­há­borító cselekedet. Nem tehetek mást, veszek egy újat, de azt már lebetonozom – közölte Sándor.

A sírkertekben nincs örök nyugalom. Élénk a „kufárélet", kis túlzással, ami mozdítható, azt elviszik, és valószínűleg újrahasznosítják vagy eladják – ezt már Korsós Attila temetőgondnok mondta, azzal megtoldva, a lopásokat szinte képtelenség megakadályozni, és az elkövetőket tetten érni. Temetéseknél a koszorúkat, vi­­rágokat sokszor elviszik, vagy ha otthagyják, az őzek, a nyulak és a kecskék dézsmálják meg. Elviszik a különböző vázákat is: olykor egyik sírról a másikra vándorolnak, akárcsak a felszedett árvácskák és egyéb növények. De egy elhunyt fiatal sírjára helyezett Real Madrid-relikviának is lá­­ba kélt, ahogyan bármilyen kü­­lönleges, értékesnek látszó tárgynak.


– Megtörtént, hogy az egyik hozzátartozó megjelölte a csokrot, amit a sírra vitt. Mikor legközelebb kijött a temetőbe, nem találta a helyén, körbenézett, és egy közeli síron lelte meg. Visszavitte – mesélte Korsós Attila.

Előfordult, hogy az érintettek a Facebookon szerveztek figyelőszolgálatot több alkalommal is, de sajnos kevés eredménnyel. Az elkövetők kö­­zött a tapasztalat szerint idősebbek is vannak. Portyája során – mesélte Korsós Attila – rászólt egyikükre, ne vigye el a virágot, mire azt a meglepő választ kapta, hogy akkor honnan lopjon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!