Mindszenti molesztáló: újabb fiú jelentkezett - közös tusolással akarta becserkészni

Mindszent - Cikkünk nyomán hivatalból ismét eljárást indított a rendőrség az ellen a mindszenti férfi ellen, aki a gyanú szerint fiúkat molesztált. Szerkesztőségünkben jelentkezett egy fiatal, akivel ugyancsak együtt akart zuhanyozni a bácsi. Őt még cukorkával is kínálgatta.

Kovács Erika

– Két éve, 14 évesen én is dolgoztam ennél a férfinál két napot – írta cikkünk megjelenése után egy mindszenti fiatal, aki levélben kereste meg szerkesztőségünket. Mint megírtuk, Mindszenten a szülők egy 70 év körüli férfitól féltik a fiúgyermekeiket. Hirdetési újságban, kis papírcetliken hirdeti, hogy diákfiúkat keres nyári munkára. Legutóbb egy 14 éves fiú dolgozott nála.


A második nap már egy közeli településre vitte, hogy ott is van munka egy háznál. Édesanyja azt mesélte: a férfi vezetés közben ivott, és a fiát is kínálgatta alkohollal és füves cigivel. Közben a szülők hallottak a férfi viselt dolgairól, és azonnal hazahozatták a kamaszt. Egy olyan anyuka figyelmeztette őket a veszélyre, aki két éve feljelentette az idős férfit. Az akkor 12 éves fiának ugyanis belenézett az alsónadrágjába, belépett mellé anyaszült meztelenül a zuhanyzóba. A fiú nagyon félt, a szülei úgy menekítették haza a gyerek segélykérése után.


Az ügyben jelenleg bírósági eljárás folyik. A mindszentiek több esetről is beszélnek, visszamenőleg másfél évtizedre is. Egy helybeli szerint azok a gyámügyesek is sok mindent tudnak, akik 15 éve voltak hivatalban. Állítólag akkor is eljárás indult ellene, de a szülők visszaléptek, mert valószínűleg saját szégyenként élték meg a történteket.


Mi is felhívtuk a férfit, hogy munkát keresünk egy fiúnak. A számát egy hirdetési újság múlt heti kiadásában találtuk, ő azonban azt is letagadta, hogy mostanában egyáltalán hirdet. Aztán odáig jutottunk, hogy akár másnap mehetett volna a gyerek meggyet szedni. Nem ment.


Fiatal olvasónk, aki szerkesztőségünknél a cikk megjelenése után jelentkezett, hasonló dolgokat élt át, mint az említett két másik gyerek.

 Nekem ugyanazt mondta, mint nekik. Egyik nap még nála kellett dolgozni, aztán áthívott engem is egy közeli településre, mivel ott van az élettársa háza. Füvet kellett nyírnom. Próbálkozott volna trükkökkel, hogy tusoljak le én is, de inkább ráhagytam, mert gondoltam, hogy mi történhet utána. Kínálgatott italokkal, de még vizet is azt ittam, amit vittem magammal, mert nem lehet tudni, mi kerülhet a vízbe. Meg olyan cukorka kinézetű akármivel is kínált. Természetesen azt sem fogadtam el. Utána már nem hívott dolgozni. Állítólag azért, mert elfogyott a pénze. Az a probléma, hogy még most is látom a hirdetéseit

– sorolta a középiskolás fiatal, aki szerint jó, hogy megjelent a cikk, kell, hogy tudjanak róla az emberek.

A szüleimnek is gyanús volt a férfi viselkedése. Megkérdezte tőlük, hogy hallottak-e róla valamit, mert ha igen, az nem igaz.

A szüleim tudták, hogy megvédem magam, ha bármi történne. Nem tettünk feljelentést, mert inkább ő hátrált ki, amikor megtudta, hogy a nagyszüleim is a szomszédos faluban élnek, ahová áthívott. Nem ijedtem meg tőle, mert úgy tűnt, ő fél tőlem valamilyen szinten.


A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság hivatalból újabb nyomozást indított az idős mindszenti férfi ellen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!