Molnár Zoltán ma is úszik

Molnár Zoltán 1947-től, 7 éves korától jár a strandfürdőbe, első edzője az akkor Vásárhelyen dolgozó, ma ismert szegedi szeniorúszó Bánki Horváth Béla volt. A vízilabdával a sportág vásárhelyi meghonosítója, id. Török Sándor ismertette meg, s tagja volt annak az együttesnek, amely 1958-ban kiharcolta az OB II-be jutást. Ebben az osztályban 1959-től 1972-ig 210 mérkőzésen szerepelt hátvédként, és 121 gólt lőtt, ezután még levezetett. De a víztől azóta sem szakadt el.

– Mindennap korán reggel, általában fél 7 felé elmegyek az uszodába, és tempózok pár hosszt. Nem az 50 méteres medencében, ott már túl messze van a fal, a középsőben, és átlagban 500 métert teljesítek, váltakozva gyorson, mellen és háton, nagyon jól esik, felfrissülök – mondta a Muszka becenevű Molnár Zoltán. Sokan csak ezen a néven ismerték, s mikor egy sportújságíró a gólszerző nevét firtatta, rávágták: Muszka Zoltán. Így jelent meg a Népsportban.

A Vásárhellyel (csapattársak: Vajdovich Károly, Szűcs Dezső, Aczél Ferenc, Nagy István, Kmetykó Lajos, Szabó József, Csillag András, Csillag Péter, Patonai Ádám, Kárai László, Szabó András, Aranyossy Zsolt, Becsei Béla és Bajusz Károly) végig az OB II-ben szerepelt, az élvonalba jutásért vívott osztályozót a 70-es évek elején 9–8-ra elbukták a Tungsram ellen. Pedig a 3. negyedben még 8–7-re ők vezettek.

Molnár Zoltán egyebek mellett egy fülvédő nélküli sapkát és számos fényképet őriz emlékként sportpályafutásából. Fotó: Veréb Simon
Szobája falán fényképek mesélnek a hőskorról, világklasszisokkal – nemcsak pólósokkal – való találkozásokról. Sorban vette le a fotókat, és elevenítette fel az emlékeket. Előkerült a 2-es sapka, amelyben játszott, még nem volt fülvédője, és két színű volt: otthon a fehér, vendégként kifordítva a sötétebb, szürke felét viselték. Többször előfordult, hogy vasárnap hajnalban utaztak meccsre a fővárosba, az éjféli vonattal indultak haza, amellyel reggel 6 óra előtt futottak be Vásárhelyre. Mire másodikat dudált a mérleggyár kürtje, felvette a munkát. A gyár után, 1967-ben került gyakorlati oktatónak a 602-es szakmunkásképzőbe (ma HISZK Kalmár Zsigmond Tagintézmény), ahol 1995-ig dolgozott.

– Az uszoda volt a mindenünk, az életünk, ingyen járhattunk a strandra, annak fejében takarítottuk, meszeltük a medencét. Sokan mondják, elfogult vagyok Sancival (id. Török Sándor – a szerk.), ami igaz, vállalom. Edzőm, barátom, nevelőm, és bár csak 7 évvel volt idősebb nálam, kicsit pótapám is volt; édesapám ugyanis a II. világháború után nem jött haza az orosz fogságból. Amatőrként egymásért, Török Sanyiért, a sportágért és a városért pólóztunk – mondta Molnár.

Klasszisok ellen

Bár klubcsapatával végig az OB II-ben játszott, a válogatott vásárhelyi vendégjátékai alkalmával, illetve kupameccseken olyan klasszisok ellen is vízbe szállhatott, mint a két Konrád, Cservenyák, s azt sem felejti el, hogy Molnár Endrének nem tudtak gólt lőni. A vízilabda szinte valamennyi honi kiválóságát személyesen ismeri, és ahogy ő fogalmazott: számára már ez is óriási ajándék.