Nyilatkozatban válaszolt a közgyűlésen elhangzottakra Kovács Pál - Négyzetméterenként 7 forintot kap fűnyírásért a HMSZ

Hosszú nyilatkozatban válaszolt az augusztusi utolsó közgyűlésen elhangzottakra Kovács Pál, a Hódmezővásárhelyi Működtető és Szolgáltató Zrt. pénzügyi és szolgáltatási igazgatója.

Kovács Erika

Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere a közgyűlés utolsó ülésén azt mondta „Idén több pénzt adtunk a HMSZ Zrt.-nek, mint tavaly egész évben, vagy mint tavalyelőtt egész évben." Ezt Kovács Pál, az önkormányzati cég pénzügyi és szolgáltatási igazgatója a Facebook-on közzétett nyilatkozatban cáfolta. A társaság idén eddig üzemeltetési célra 684 millió forintot kapott, 2018-ban 691 milliót, míg 2017-ben 822 milliót, 230 millió forintot pedig egyéb fejlesztésekre.


A polgármester azt is mondta az ülésen, hogy időről időre újabb problémák és igények merülnek fel a HMSZ Zrt.-vel kapcsolatban. Kovács Pál erre a Facebook-posztban azt írta, nem merült fel újabb igényük, újabb probléma pedig mindig az önkormányzati teljesíthetőség kapcsán merült fel.


– Nem kaptuk meg a forrást, mert nem volt előkészítve a költségvetési rendelet módosítása. Ezt követően is csupán 112 millió forintot adott át az önkormányzat. A fennmaradó tétel átadása is húzódott, majd összegszerűségében lecsökkent – mondta Kovács Pál.


A polgármesternek olyan kijelentése is volt az ülésen, hogy az önkormányzat automataként működik a HMSZ Zrt. számára, ők kérik a pénzt, a város pedig adja. Erre Kovács Pál azt írta, megnövekedtek a feladataik. Márciustól átvették az önkormányzattól számos gépjármű teljes költségviselését. A belvízvédelem is átkerült a társasághoz. Az önkormányzat kérésére számos közmunkásnak kiegészítő juttatásokat biztosítottak, állományba vették az önkormányzati ingatlankarbantartókat. Alvállalkozói szerződést kötöttek kátyúzásra, ehhez beszerezik az aszfaltot is. Kérésre a GPS-beszerzés költségoldalát is átvállalták. Saját forrásból és ötletből seprűgépet vettek. A többletfeladatok éves pluszköltsége eléri a 40-50 millió forintot.

A pénzügyi és szolgáltatási igazgató arról is beszámolt, a közétkeztetésben 1 év alatt 10 százalékos áremelkedés következett be. Mivel nem történt díjemelés, az önkormányzatot 20 millió forint többletköltség terhelte. A hulladékszállítás terén a vásárhelyiek a 2004-es díjszabáshoz hasonló összeget fizetnek, 210 millió forinttal kevesebbet, mint 2013-ban. A fűvágásért az önkormányzat négyzetméterenként nettó 7 forint díjat fizet a HMSZ Zrt.-nek, ami messze az önköltségi szint alatt marad. A kátyúzás is veszteséges szolgáltatás. Az alvállalkozók több pénzért vállalják a munkát, mint amennyit a zrt. fővállalkozóként az önkormányzattól kap. A sportegyesület ingatlanhasználatának ingyenessé tétele miatt 40 millió forint árbevételtől esett el a cég.


Kovács Pál kiemelte, havi bontásban például 2017-ben az élelmezéshez havi átlag 35,4 millió forintot kaptak, 2019-ben 32,6-ot, a nyári településtisztasági feladatokra két éve havi 7 milliót kaptak, idén pedig csak 5,8-at.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!