Óránként 10 perc pihenő és szóda is jár a melegben

Hódmezővásárhely - Akik tehetik lehúzott redőnyök mögött vagy vízparton vészelik át a nyár utolsó forró napjait, a legtöbben azonban ilyenkor is dolgozni kényszerülnek.

Frankó Máté

Sokan a strandon vészelik át a nyár utolsó napjainak legmelegebb óráit, ám nem mindenki olyan szerencsés, hogy élvezheti a víz és a hideg sör nyújtotta felfrissülést. Nagy Árpád, a hódmezővásárhelyi strand úszómesetere elmondta: - Bár óránként letusolhatunk, és védőitalt is oszt a főnökség, így is nehéz elviselni ezt a nagy meleget. Ráadásul sokkal több a fürdővendég. Ilyenkor még jobban kell koncentrálnunk. Hozzátette: - Most bosszankodunk ugyan, később majd visszasírjuk ezt az időt. A legjobb az lenne, ha átmenthetnének néhány fokot ebből a nagy melegből az őszi illetve a téli hónapokra.

Egy kis frissítő víz jót tesz a forróságban.

Egy kis frissítő víz jót tesz a forróságban.
Persze vannak, akik a vízpartól messze, a tűző napon, bármilyen árnyékos helytől távol dolgoznak. Nagy Mihályné, a Városellátó KHT munkatárasa kollégáival a hódmezővásárhelyi közterek tisztán tartásáért felel. Szerinte ez a munka ilyenkor még megterhelőbb. - Kapunk szódavizet a várostól, továbbá óránként tarthatunk tíz perc szünetet, de így is délelőtt 10 után már a szokásosnál jóval nehezebben megy a munka - magyarázza.

Hasonlóan nehéz hónapjuk van a Petőfi Művelédősi Központ, valamint a Tornyai János Múzeum felújítását végző munkásoknak. A szeptember 1-ei hivatalos átadás előtt mindennel kész kell lenniük, így a hétvégéken is gőzerővel dolgoznak.

Az építkezésen dolgozó egyik festő elmondta, ők is kapnak a munkáltatójuktól hideg vizet, illetve biztosítják számukra az óránkénti tíz perc szünetetet. A kánikulát azonban ők is rosszul viselik: - A nagy melegben nem csak a dolgozók számára fárasztóbb a munka, az anyagokkal is nehezebb dolgozni. A fiatal piktor azt is hozzátette: - Az egész kivitelezés komoly fizikai megterhelés volt számunkra, mégis mindannyian pozitívan gondolunk majd vissza erre a munkára. Örölünk, hogy részesei lehettünk ennek a város szempontjából történelmi jelentőségű beruházásnak.

A legmelegebb órákban kihaltabbak Vásárhely utcái, csak egy-két járókelővel lehet találkozni. Csányi Endre Péter, nyugdíjas elmondta, annak ellenére, hogy semmilyen egészségügyi problémája nincs, az ő szervezete is rosszul viseli ezt az extrém meleget. - Ilyenkor igyekszem otthon maradni. Egy jó könyvvel és egy hideg fröccsel élvezem a lakás hűvös levegőjét.

Címkék#Kánikula

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!