Origo: Folytatódik Márki-Zay Péter bizalmasának lakásbotránya

Nagy Ernő vásárhelyi MSZP-s politikus bejelentette, hogy lánya eláll a gyanús körülmények között megszerzett önkormányzati ingatlan megvásárlásától. A tulajdoni lapon azonban nem történt változás.

Miután Nagy Ernő vásárhelyi MSZP-s politikus március közepén bejelentette, hogy lánya eláll a gyanús körülmények között megszerzett önkormányzati ingatlan megvásárlásától, az Origo ismét a földhivatalhoz fordult. Mivel a kikért tulajdoni lapon még mindig semmiféle változás nem található, ezért erős a gyanú, írja az Origo, hogy Márki-Zay Péter polgármester szocialista bizalmasa csupán a botrány elülésére vár.


A Márki-Zay vezette hódmezővásárhelyi önkormányzat és Nagy Ernő lánya által kötött, tavaly december 21-én aláírt adásvételi szerződés utóbbinak biztosítja, hogy a tulajdonjogi bejegyzési kérelme hat hónapig szerepelhessen a tulajdoni lapon.

 

Ezzel a húzással a felek kizárták annak a lehetőségét, hogy más ez alatt az idő alatt tulajdonjogot szerezhessen a szóban forgó lakáson, gyakorlatilag lestoppolták azt. Mind ezek fényében erős a gyanú, hogy Márki-Zay szocialista bizalmasának bejelentése csupán egy trükk volt, és igazából a botrány elülésére várnak, aztán megpróbálják megszerezni az értékes lakást

- írja a hírportál. Itt az újabb, meglehetősen erős fordulat a hódmezővásárhelyi lakásbotrány kapcsán - a részleteket elolvashatják az Origo cikkében, amelyben arról is olvashatnak, hogy nem a lakásbotrány volt az egyetlen kínos ügy, amely összefüggésbe hozható Márki-Zay Péterrel.


(leadkép forrása: Promenad.hu - a szerk.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!