Hallgassa élőben!

Pályázat az ö-ző nyelvjárás ápolására Hódmezővásárhelyen, hogy "mögőrződjön az édös kincs"

Az úgynevezett ö-ző nyelvjárás ápolásáért és megőrzéséért hirdetett pályázatot a hódmezővásárhelyi Wass Albert Irodalompártoló Egyesület.

“Azért tartjuk fontosnak möghirdetni minden évben az ö-ző tájnyelvi pályázatunkat, hogy mögőrződjön a helyieknek nagyon fontos édös kincs, amivel mögismerjük egymást akármilyen városban is vagyunk”

– mondta el az M5 csatorna hétfői kulturális híradójában Fülöpné Rákos Éva, a Wass Albert Irodalompártoló Egyesület egyik alapítója.

Mint hozzátette: az ö-ző nyelvjárás értékét bizonyítja az is, hogy bekerült a Városi, illetve a Megyei Értéktárba, melyek tagjai ígéretet tettek arra, hogy javasolni fogják az Országos Értéktárba való felvételét is.

Tavaly adták ki a Vásárhelyi Beszédös Lemezt.
Az egyesület tavaly adta ki a Vásárhelyi beszédös lemezt.

Az ö-ző nyelvjárás a magyar nyelv egyik kincse, amelynek megőrzéséért a Wass Albert Irodalompártoló Egyesület immár nyolcadik alkalommal hirdette meg nyelvjárási pályázatát. A szervezet olyan történeteket vár, melyeket vásárhelyi nyelven írnak vagy mondanak el, tematikai és műfaji megkötés nélkül.

A pályaművek leadási határideje 2019. január 9-e; a legjobb történetekből könyv készül.

Hirdetés
„A fiatalokat csak a mai kor eszközeivel lehet befogadóvá tenni”
A fertőzöttek száma 230,5 millió, a halálos áldozatoké 4,73 millió a világon
A fertőzés 192 országban és régióban van jelen.
A csecsemőket is védi a koronavírustól a kismamák beoltottsága
A vizsgált csecsemők 100 százalékának volt védő antitestje születéskor.
Magyarország elkötelezett a Nyugat-Balkán európai integrációja mellett
Azt minden eszközzel támogatjuk.
Barczi Róbert: nem fogadjuk el, ha valaki beáll bekkelni és csak rugdossa előre a labdát
A sportigazgató négy fontos területet emelt ki, melyen javulást kell elérni.
Szombaton jön a Bikini Szentesre
Kormányablakbusz érkezik a faluba