Rendbe teszi az önkormányzat a kutyaügyeket Vásárhelyen

Hódmezővásárhely - Nem látnak már kóbor kutyákat a vásárhelyi Kistópart utcában élők. 2012 után először tarthatnak ebösszeírást a városban, de önkormányzati támogatással csökkenhet az elhozott kutyák orvosi költsége is a gazdik vagy a befogadók számára.

Máté Gergely

– Nem láttam a kutyákat már egy jó pár hete, de arra emlékszem, hogy jellemzően a Püspök utcában lehetett velük találkozni – mondta Szőke Béláné. – Hallottam, hogy volt, akit fényes nappal támadtak meg. Nem vagyok egy félős alkat, de én sem szívesen futottam volna össze velük – magyarázta.


 Júliusban arról cikkeztünk, hogy a Kistópart utca környékén élőket rettegésben tartják a kóbor kutyák, amelyek falkákban járják az utcákat, az ott lakók főleg reggelente és esténként látták őket.


 Egy másik, a Kistópart utca közelében lakó férfi szerint csak a kölykeit védte az egyik szuka. – Teljesen érthető, hogy egy kutya ezt csinálja. Az ember is megvédi a gyerekét. Voltak, akik bántották őket, mások etették, de én azt furcsállom, hogy a macskák senkit sem zavarnak. Pedig azok még a játszóteret is összepiszkolják – fogalmazott a férfi, aki nem szeretné, hogy neve szerepeljen.


A város szorgalmazta egy állatvédelmi kerekasztal-beszélgetés összehívását. Ezt augusztus elején tartották meg az önkormányzat, öt vásárhelyi állatvédelmi egyesület, Borka Attila főállatorvos és az ebrendészeti telep részvételével arról, hogyan tudná a város segíteni a helyi állatvédelmi szervezeteket. Ezek az egyesületek éves szinten 400 kutyával és macskával foglalkoznak a városban.


Arra jutottak, hogy ezt követően rendszeresen konzultálnak, ebösszeírást tartanak, és megoldást keresnek az utcára tett kutyák problémájára. Felmerült az ebrendészeti hozzájárulás bevezetése is, de ezt meg kell vizsgálnia az önkormányzatnak, hogy ne azt érjék el, hogy ezáltal még több kutya kerüljön az utcákra.


Az együttműködés részleteire kitérő tervet az októberi közgyűlésre kell kidolgoznia a polgármesteri hivatal munkatársainak.


 Szóba került az is, hogy az ebrendészeti telepről elhozott állatoknak csökkentsék az orvosi díját. Borka Attila elmondta, hogy a költségeket a hatóság írja elő, ezeket a közgyűlés nem tudja megváltoztatni, azonban ennek átvállalásáról vagy erre vonatkozó támogatásról lehet tárgyalni.


Magyar József, a Hódmezővásárhelyi Működtető és Szolgáltató Nonprofit Zrt. vezetője az ebrendészeti telep működéséről tájékoztatta a közgyűlést. Kiderült, hogy 2014-től mostanáig összesen 18 kutyát kellett elaltatniuk. Ezt akkor teszik meg, ha egy állat 30 napnál tovább tartózkodik a telepen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!