Sörkollektor gyűjti a napenergiát

Hódmezővásárhely - Körülbelül 16 hideg, de napsütéses hónap alatt térül meg a vásárhelyi Zombory Zsolt által készített, sörösdobozokból épített napkollektor ára. A fűtésrásegítésre alkalmas szerkezet tavaly óta szolgál, s napsütésben 35–40 fokos levegőt juttat mintegy 30 négyzetméternyi területre. S havonta akár 5000 forintnyi gázt is meg lehet vele spórolni.

Korom András

Három hónap alatt épített egy 3 négyzetméteres, sörösdobozokból készült napkollektort a vásárhelyi [namelink name="Zombory Zsolt"]. A szerkezet tavaly került fel Klauzál utcai házuk tetejére, s azóta segít rá a fűtésre.

– Kevés időm volt az elkészítésre, így naponta legfeljebb egy-két órát tudtam vele foglalkozni. Ezért építettem ennyi ideig. A 3 négyzetméteres napkollektor lelke 215 sörösdoboz, ebben melegszik fel a ventilátor által befújt hideg levegő. A dobozokat barátoktól, ismerősöktől gyűjtöttem össze – mondta a 35 éves fiatalember.

A sörkollektor összesen 30 négyzetméteren segít rá a fűtésre, a benne 35–40 fokra felmelegedett levegőt az előszobába fújja be, onnan jut be a konyhába, illetve a nagyszobába. Hőcserélőre nincs hozzá szükség. A sörkollektor anyagköltsége körülbelül 80 ezer forint volt, hiszen az üres sörösdobozokon kívül kellett hozzá polikarbonát lemez, faanyag, villanymotor is. Ahhoz, hogy felmelegedjen benne a levegő, napsütésre van szükség. A legjobb a tűző nap, de már az enyhébb is elegendő.

Dél felé kellett tájolni. A szerző felvétele

Dél felé kellett tájolni.
A szerző felvétele

– Önálló fűtésre nem alkalmas, csak arra, hogy rásegítsen a meglévőre. Nem számoltam ki pontosan, hogy havonta mennyi gázt takarítunk meg vele, de havi pár ezret, maximum ötezer forintot biztosan. Azaz 16 hónap alatt megtérül az ára – tette hozzá Zsolt. Elárulta: némi internetes segítséggel az első sörkollektorán tanulta meg készítésének fogásait, tapasztalatait pedig weboldalán tette közzé. A netes fórumokon többen is megkeresték tanácsokért.

– Legközelebb két kisebb, egyenként 2 négyzetméteres sörkollektort építek majd, azért ekkorát, mert vidéken ekkora méretű polikarbonát lapot lehet csak kapni – tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!