Sportos pikniket tartottak Vásárhelyen - Fotók

Dunai Antal olimpiai bajnok labdarúgó részvételével tartott sportpikniket a Szeretem Vásárhelyt Egyesület a városi stadionban. A rendezvényen átadták a stadionban a Pihenő Pontot, az elültetett három fa Vásárhely három kiemelkedő labdarúgójának állít emléket: Kérdő Sándor, Kecskés István ,,Gida", valamint Rácz Ferenc ,,Potykás" nevét őrzik.

Imre Péter

– Számunkra a példamutatás, az értékek közvetítése és a közösségépítés a legfontosabb – mondta tegnap [namelink name="Juhász Tünde"], a Szeretem Vásárhelyt Egyesület egyik alapítója. Sportpikniket, családi napot rendezett tegnap az egyesület a városi stadionban, ahol a résztvevők a borongós, esős időjárás elől a műfüves csarnokba húzódtak.


– A sport olyan tulajdonságokat, képességeket erősít, amelyekre a mindennapi életben is szükségünk van – tette még hozzá a megyei kormánymegbízott.

 

Galéria kép


Az eseményen, amely kicsit hasonlított a népszerű sportágválasztókra, több sportág és az azokat képviselő közel 30 helyi klub mutatkozott be.


Az érdeklődők láthattak erőemelő, tekvandó- és fitneszbemutatót, kipróbálhatták, milyen a baseball, egy nagy lufiban focizni, láthattak rúdtáncot, míg a csendet, nyugalmat kedvelők az egyik sarokba húzódva sakkozhattak.  Természetesen a foci és a kézilabda sem hiányzott a palettáról, valamint eljöttek Vásárhelyre a lovasíjászok is.


– Sok helyi sportegyesület megjelent, ezért mi sem hiányozhattunk. Nem akartunk ebből kimaradni. Számunkra is elsőrangú reklám a szereplés, és toborzónak is jó – közölte Máté Gergő, a Máté Taekwondo & Hapkido Közhasznú Sportegyesület versenyzője, edzője. Testvérével, Máté Zsolttal, a Ninja Warrior középdöntősével és tanítványaikkal látványos bemutatót tartottak a közönségnek.


– A rendezvény ötlete onnan jött, hogy a sportnak közösségformáló ereje van, és Vásárhely sportlétesítmények terén kivételezett helyzetű. Ezeket ki kell használni. Ráadásul az utóbbi időszakban a helyi sporthoz több negatív dolog, esemény kapcsolódott, szerettünk volna pozitívumot is felmutatni.

 

Galéria kép


Gyűljünk össze, érezzük jól magunkat! Minden korosztály találhatott magának megfelelő mozgásformát. Hagyományteremtő szándékkal rendeztük meg a sportpikniket, bízom benne, hogy jövőre is találkozunk – nyilatkozta lapunknak Juhász Tünde.


 Az eseményen, amelyen rész vett Dunai Antal olimpiai bajnok labdarúgó is, átadták a stadionban a Pihenő Pontot. A kültéri műfüves edzőpályával szemben 2 pad és 3 fa kapott helyet. A fák Vásárhely három kiemelkedő labdarúgójának állítanak emléket: Kérdő Sándor, Kecskés István „Gida", valamint Rácz Ferenc „Potykás" nevét őrzik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!