Szabadstrand, lesz Kakasszéken

A húszas, harmincas évek pezsgő életét, hangulatát visszahozva szabadstrandot, valamint a környező földeken új irányvonalú biogazdálkodást szeretne létrehozni szülőfalujában, Kakasszéken Kovács Gábor, a KOGART alapítója.

Munkatársunktól

A tó a vásárhelyi önkormányzat tulajdona, a terület és az azon lévő két épület Kovácsé. A város ígéri, keresi azt a pályázati lehetőséget, amelynek segítségével a tavat kitakaríthatják. A felújításnak a következő üteme – a tó kitakarítását követően –, hogy a műgyűjtő rendbe hozatja a strandot és a területen lévő két épületet. Azokban kapnának helyet az öltözők, mellékhelyiségek, és akár egész évben központként szolgálhat a fürdő környékén. [namelink name="Kovács Gábor "] reményei szerint 2018-ban már strandolhatunk a településen.


A projekt részeként az első vendégház már felépült, továbbiakat is terveznek, valamint áll már egy közösségi ház és készül egy harmadik épület. Utóbbi a tavaly szeptemberben alapított Kakasszéki Biogazdálkodási Kft.-nek lesz a központja. A gazdaságban főként tönkölybúzát, hajdinát és kölest termelnek. Kovács Gábor ötletei, tervei közé tartozik még egy horgásztó kiépítése a kakasszéki 2-es tavon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!