Székkutas regényes világhíre

Úgy vannak a Székkutason élők a szélmalmukkal, ahogy a párizsiak a Notre- Dame székesegyházzal. Hozzászoktak, hogy ott van, s különösképpen nem foglalkoznak vele. Pedig mindkettő híres, ha nem is egyformán. A székesegyház Victor Hugo, a malom pedig Hugo Hartung német író regényének helyszíne.

A székkutasi szélmalomnál ma is rendszeresen megállnak a 47-es főúton közlekedő német, francia, holland autósok, kamionosok. A malom és a közelében álló bakterház különlegességnek számít a külföldiek körében, ugyanis mindkét építmény szerepel abban a nagy sikerű német filmben, amely Hugo Hartung 1954-ben megjelent, de magyarul csak 1987-ben napvilágot látott, Gyakran gondolok Piroskára című regényéből készült Liselotte Pulver főszereplésével. A romantikus film – amit nálunk még nem mutattak be – annak idején megmozgatta a nyugat-európaiak fantáziáját, s hagyott bennük maradandó nyomot Magyarországról.

A film nyomán kereste fel a székkutasi helyszíneket egy francia férfi, aki a nyolcvanas évek végén megvásárolta a szélmalmot. A férfi halála után, 2000-ben a vásárhelyi Csende Gábor vette meg az épületet.

Valóság és képzelet

Nem Piroska, s nem is az állomásfőnök lánya volt a valóságban Hugo Hartung regényhőse. Az 1954-ben megjelent nagysikerű regényben a német író a valóság és a képzelet elemeit keveri azokkal az élményekkel, amelyeket egyetemista cserediákként szerzett dr. Csiky János községi orvos családjánál. Erre már az 1987-es első magyar nyelvű kiadásban is felhívta az olvasó figyelmét a fordító Sipka Sándorné Serfőző Rózsa. A regényt számos nyelvre lefordították, megfilmesített változata sűrűn feltűnik a német tévéállomások műsorán.

– Gyorsabban kezd dobogni a szívem, amikor meglátom. Nekem ezt jelenti a malom – mondta a tulajdonos, aki maga is végzett kutatásokat, s huszonhét szélmalomról tud Csongrád, Bács-Kiskun és Békés megyében. Elmondása szerint e területeken a gőzmalmok építése előtt 650 szélmalom működött.

Ma a malom azokat a korabeli, paraszti élettel kapcsolatos tárgyakat, szerszámokat őrzi, melyeket Csende Gábor gyűjtött össze. Fekete festékkel írták fel az egyik gerendára a malom vélhető építésének évét, az 1885-ös évszámot. A vásárhelyi férfi szerint a ma vitorla nélkül álló, őrlőköveitől és belső szerkezetétől régen megfosztott épületben 1924-ben őröltek utoljára gabonát. Akkor épült fel ugyanis a ma már nem létező gőzmalom.

Csende Gábor úgy tudja, hogy a malmot – vitorláit annak idején szélirányba lehetett állítani – Leibert Kálmán típusterve alapján építették. A másfél méter vastag falak azóta is állnak, csak a tetőszerkezetet kellett felújítani.

A szélmalomhoz ma hosszú és rossz állapotú földút visz a 47-es főútról. A távolságot azonban érdemes megtenni, mert az ember visszautazik száz évet az időben. A közeli bakterházban a bakter ma is ugyanúgy állítja kézzel a váltót, mint ahogy azt tette, tehette az, aki a malom vitorláit állította szélirányba 1921-ben.